2017. március 27., hétfő

GYERMEKEIK ÉHESEN FEKSZENEK, ÉHESEN KELNEK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.03.26.



...Vajon hallottak-e már arról, hogy Magyarország határain belül több mint négy millió ember él – ez erős túlzás, mert inkább vegetál– mérhetetlen nyomorban, szegénységben. Többségüknek még az is gondot jelent, hogy naponta kenyeret vegyen, a meleg étel számukra ritkán teljesülő álom. Gyermekeik éhesen fekszenek, éhesen kelnek, ételhez csak az óvodában, iskolában jutnak.Tudja a tisztelt olvasó, erre büszke a Fidesz, hisz’ lépten-nyomon abba botlunk, hogy „Magyarország erősödik”. Vajon azok a jóemberek, akik képesek voltak ezt a hülyeséget kiagyalni, valakiknek a plakátok legyártásáért százmilliókat még ki is fizetni, nem gondoltak arra, hogy ezzel a saját bizonyítványukat állítják ki? Könyörgöm, normális ember, egy – az itt élőkért felelős – kormány, hogyan lehet büszke arra, hogy gyermekek százezrei éheznek, mert a szüleik nyomorából nem telik ennivalóra? Persze a milliós fizetésből, meg egy kis apróból, ami alkotmányos költség címén esetleg befolyik, akár még arra is telik, hogy lehazudjuk a csillagot az égről. Közel hét éve ezt játsszák az országgal a hatalmon lévők.

Hallottak-e netán Lázár úrék arról, hogy nagy büszkeségük, a közmunka, valójában nem egyéb, mint rabszolgamunka, a szegények mérhetetlen megalázása? Tudják-e, hogy igen sok helyen kell közmunkáéért a település ura nemesebbik részét nyalni? A helyi hatalom képviselői, a polgármesterek élet és halál urai. Ha valaki ferdén néz rájuk, annak ugrik a közmunka, családjának nem jut szociális tűzifa, hagyják, „dögöljön” meg. Talán még ’45 előtt sem voltak olyan kiszolgáltatottak a földbirtokosoknak a szegények, mint napjainkban a falu első emberének.Tudják, hogy családok ezreinek még havi 47 ezer forint bevétele sincs? Hogy rengetegen kerülnek uzsorások hálójába? Ördögi körbe jutnak, s önerőből képtelenek kiutat találni. Kecskét pedig legtöbbjük talán egész életében nem is lát.

Tisztában van-e azzal a Fidesz, hogy a nyomorban élők „korán halnak”, hiszen gyógyulási esélyeik az átlagosnál – amire amúgy nem lehet büszke egy magára keveset is adó hatalom– sokszorta rosszabb. Orvoshoz ritkán jutnak el, a kórházakba pedig nem tudják az útiköltséget sem megfizetni. Mit gondol a tisztelt kormány, hány ép foguk van a nincsteleneknek? Mit gondolnak, hányszor voltak életükben fogorvosnál?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.