2017. március 16., csütörtök

IDUS

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.03.15.



Kétszázhatvanháromszor tíz = kétezerhatszázharminc. Ez még megy, holott egyre nehezebben mozognak a lábaim. Tán mindegy is, de az nem, hogy ennyi hamvas gyereket sikerült kimenteni a tanároknak a sátán karmaiból azzal a döntéssel, hogy nem kérnek a fizetett tapsoló szerepéből. A rezsim így sem sokat veszít, akad elég hülye, rosszabb esetben szervilis manus ebben az országban. Negyvenezren – állítólag – ugyanis beneveztek a nagy, össznépi, Hende-féle szavalási eksönbe. Ez utóbbinak még az az előnye is megvan, hogy helyben megoldható a dolog. Buszokra sincsen szükség, ergo megmarad a benzinpénz, amit zsebre lehet rakni.

Mindez szép dolog is lehetne (mármint a szavakkal való buzgólkodás), ha nem az volna a folyománya, hogy ezt a szerencsétlen verset is úgy megutáltatják némely érző emberekkel, mint évekkel ezelőtt a kokárdát, így megy ez. Vezényszóra boldognak lenni nem épp egyszerű föladat. Pedig a közös szavalás – amely, mint Jordán óta tudjuk – jó buli is lehetne, ha nem a behódolást szolgálná. Olyan korban azonban, amikor az ember fennálló rendszerhez való viszonya azt is meghatározza, hogy melyik boltba megy be – csakis CBA illetőleg oda soha -, noszogatásra verset mondani, hogy együvé tartozásunkat pirospozsgásan bizonyítsuk, zsenánt. Politikai állásfoglalás válik belőle, és elfojtott mosoly.

Petőfit sem köllött volna szorult helyzetbe hozni, de hát ilyesmivel nem törődnek a giccsek világában. Ott, ahol tán két éve a barackfa, annak a virága, meg bizonytalan eredetű talpak voltak hivatottak kifejezni ugyanazt, amit ma meg az ő verse. Belefér. Mellesleg ez lesz az első nap a Fidesz-kori történelemben, amikor zárva lesznek a boltok – melyek, még most is bizonytalan -, hogy a család együtt klopfolhassa otthon a húst mámoros szemekkel. Erre a családfő veszi a kalapját, mert hűvös szél fú, szavalni indul délutáni ejtőzés helyett, és máris megborul a megálmodott rend, szar kerül a propellerbe úgymond. Sőt, az Unió is rakosgatja belé Pakssal, reklámadóval, egyebekkel. Nehéz lesz ilyen viszonyok között okosakat mondani, nem lennénk most a vezér helyében...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.