2017. március 16., csütörtök

NEM ÜNNEP, DE MÉG CSAK NEM IS POLITIKAI HARC, HANEM SZIMPLA BASZAKODÁS VOLT IDÉN MÁRCIUS 15.

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.03.16.


Szélmalmokkal harcoló, önismétlő és unalmas Orbán, ellenséges tömegben szelfizgető Juhász Péter és unatkozó fiatalok partija a Momentumnál – ez volt március 15-e 2017-ben. Egyedül Majtényi László beszédéből tudott az ember valamilyen politikai iránymutatást kapni arra, hogy mi a fene történik Magyarországon és mit kéne tenni...


...Ez a mai nap a nagy semmi volt, nem politika. 2017 március 15-én már nem balhéra, nem ködösítésre, nem spin doktorokra, nem bullshitre vágynak a magyarok.

Vannak problémáink: a szegénység, az egészségügy, az oktatás helyzete, az ország perspektíva nélkülisége. És beszélhetnénk a sajtószabadságról, az igazságszolgáltatás helyzetéről, és így tovább.

Ebből a fajta politizálásból csak Majtényi László ellenzéki köztársaságielnök-jelölt mutatott valamit, aki néha összefüggéstelen, néha zavaros beszédében beszélt fontos dolgokról. A 12 pont mentén sorolta fel az ország problémáit, és magyarázta a tömegnek, miért ne vessék el a politikát azért, mert piszkos, hanem igenis politizáljanak. Ahogy mondta, beszélni, írni, tüntetni, cselekedni igenis fontos, ha nem lenne az, nem költene a kormány milliárdokat arra, hogy ezt ellensúlyozza. És bár reménytelennek tűnik az ellenzék szempontjából a helyzet, a változás bármikor bekövetkezhet.

Orbán sem beszél évek óta az ország gondjairól, az egészségügyről, az oktatásról, semmiről, ami a kormányzás lényegét érinti. De az ellenzék sem teszi igazán. És igen, egy füttyszó erős tud lenni, de nem helyettesíti a valós politizálást.

Egy nemzeti ünnepen sem kell elfelejteni a politikát, pont ellenkezőleg. Vitatkozni kell, odaállni egymás elé, de nem provokációval, haraggal, beszólásokkal, hanem a valós problémákkal kellene szembesíteni egymást, és azokkal a válaszokkal, amiket a különböző pártok adnak különböző kérdésekre.


Mert ez a politika, erre lennének büszkék őseink, akik tényleg a vérüket adták ezért az országért. Ezzel a politizállással, a problémáink megvitatásával, a közös cselekvéssel lehet elhozni azt az ünnepi pátoszt, amit az őseink megérdemelnének.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.