2017. március 8., szerda

SAJÁT RENDŐRSÉGÉNEK ADATAI HAZUDTOLJÁK MEG ORBÁNT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2017.03.07.


Amikor már a nemzetközi sajtó is arról ír, amiről a B1 blog beszámolt, ti. hogy magyar rendőrök rugdossák, kézzel és botokkal ütik a határsértőket, valamint kutyákat engednek rájuk, a magyar kormány demonstratívan kiállt a bánásmód mellett.

Például már azzal is, hogy nemhogy nem indított vizsgálatot, hanem egy szót sem ejtett róla, miközben a határvadász-tiszthelyettesek eskütételén az Orbán-kormány igazi flottafelvonulást tartott: megjelent a honvédelmi s a belügyminiszter, beszédet pedig a kormányfő mondott.

Nem is akármilyet. Orbán Viktor szerint ugyanis: "
a törvények mindenkire vonatkoznak, a migránsokra is - ezt nem írhatja felül semmilyen emberi jogi, szépelgő handabanda".

Azt ugyanakkor elfelejtette konkretizálni, pontosan milyen törvény is engedi meg, hogy igazi gestapós módszerrel kutyákkal haraptassák meg a határsértőket.

Mert ha az igaz, hogy a törvények a mindenkire vonatkoznak, akkor nyilván a rendőrökre és a határvadászokra is. Ha az Orbán-kormány hatóságai nem tartoznak bele a mindenkibe, ha ők kivételesek vagy egyenlőbbek, az persze más...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.