2017. április 23., vasárnap

KIZÁRÁSSAL FENYEGETTE MEG AZ EURÓPAI NÉPPÁRT A FIDESZT - A PÁPA SZERINT ÖNGYILKOSSÁGGAL ÉR FEL, HOGY AZ ELÖREGEDŐ EURÓPA NEM ENGEDI BE A MENEKÜLTEKET - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD 
Szerző: Szelestey
2017.04.23.


Süddeutsche Zeitung

Teljesen elhibázottnak tartja az unió menekültpolitikáját a pápa. Ferenc azt mondta, hogy a bevándorlás a földrész érdeke, hiszen Európában egyre kevesebb gyerek születik, ugyanakkor becsukják az ajtókat a migránsok előtt. Márpedig ez öngyilkosság – tette hozzá az egyházfő, aki azt is bírálta, hogy az EU nem osztja el egyenletesen az érkezőket, így a fő terhek Görögországra és Olaszországra hárulnak. Ugyanakkor a görög szigeteken uralkodó állapotok őt a náci időkre emlékeztetik. Hiszen a menedékkérőket sok helyütt olyan létesítményekben tartják fogva, mint amilyenek egykor a koncentrációs táborok voltak. Annyian vannak ott. Hozzátette, hogy a nemzetközi egyezmények betartása láthatólag fontosabb, mint az emberi jogok érvényesülése.

Die Zeit

„Gondolkodó emberekre van szükség és nem hazugokra!“ Ezzel a jelszóval vonultak fel világszerte ezrek a tudomány szabadságát követelve. A központi rendezvény Washingtonban zajlott, mert az USÁ-ban erősödik a félelem, hogy Trump alatt az alternatív tények korszaka jön el. De Magyarországon és Törökországban is egyre jobban korlátozzák a tudomány szabadságát. Berlinben 11 ezren tüntettek. Öt kontinens több mint 500 nagyvárosban tartottak ilyen demonstrációkat. A tüntetők tiltakoztak a kutatások korlátozása, a tudományosan igazolt tények tagadása, és az ún. alternatív igazság terjesztése ellen. A berlini polgármester kijelentette, hogy érinthetetlen a tudomány szabadsága.

Spiegel

Az európai konzervatívok strasbourgi frakcióvezetője szerint Orbán Viktor számára is vannak vörös vonalak, amiket nem léphet át, miután idehaza vágja a demokráciát, az unión belül viszont Merkellel ül egyazon pártcsaládban. Weber azt mondta a Lex CEU-ról, hogy nem akarnak senkit sem erőnek erejével a Néppártban tartani. Az olyan alapelvek, mint a kutatás és az oktatás szabadsága nem képezik vita tárgyát. A jövő szombaton, az EPP csúcsértekezletén ezt világosan meg is mondják majd a magyar kormányfőnek. A lap hozzáfűzi, hogy a néppárti tagság igen fontos a magyar politikus számára, hiszen annak révén olyan vezetőkkel kerül egy sorba, mint a német kancellár. Weber épp ezért úgy gondolja, hogy Orbán a végén beadja a derekát. Mint mondta, a magyar miniszterelnök szívesen kipuhatolja, hol húzódnak a határok, de ha minden kötél szakad, mindig tartja magát a megállapodásokhoz. Ez esetben pedig változtatnia kell a felsőoktatási törvényen, ha a Bizottság azt állapítja meg, hogy az nincs összhangban a közösségi joggal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.