2017. április 25., kedd

STEFKA BÁCSI ELKEVEREDETT A AZ ALTERNATÍV TÉNYEK RENDSZERÉN ÉS SZÖUL HELYETT MACEDÓNIÁBA ÉRT PARTOT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.04.24.


Az Öreg - ahogy magát nevezteti –, legalább annyira otthon érzi magát Orbán kőműves dekoltázsában, mint egykor az MSZMP KB és Horváth István belügyminiszterében. Meg is szolgálja minden rendszer elismerését. De most agyon eltévedt szörnyű buzgalmában, hogy sorosozzon egy nagyot. 

Stefka István kioktat – régi szokása ez. Már persze, ha érzése szerint lefelé beszél – fölfelé nem is tud, hisz olyankor nyelvét másra használja. Így volt ez, amikor a belügyminisztérium sajtó-, és propaganda osztályától átvette „Belügyi Tudósítói” igazolványát - persze nem Pintértől, hanem jóval a rendszerváltás előtt. Azóta sem sokat változott az Öreg mentalitása:

felettest keres, majd igyekszik megfelelni.


A Pesti Srácok – részben közvetlenül az állam, részben pedig direkt módon a Fidesz frakció által finanszírozott – bithalmaz ad most teret Stefkának. Aki mondja is. Most épp farkakról és csóválásról ír, de az alfa és az omega természetesen Soros. A patás ördög, aki ellen a magyar még nem kelt fel, de lám a rendes macedónok, az már utcára is vonultak, hogy megállítsák a háttérhatalmi összeesküvést. Lám, lám, Macedónia nem hagyja magát és üzennek, tüntetnek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.