2017. május 19., péntek

KÉT PERC GYŰLÖLET, VÉGET NEM ÉRŐ HAZUDOZÁS

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.05.18.


Tudom, hogy már sokan unottan fogják a fejüket, amikor Orwell 1984 című regénye szóba kerül (aki nem tudja, miről van szó, annak nemigen van mit fogni), amikor a párhuzamokat keressük és általában meg is találjuk, de kár lenne tagadni, hogy a Fidesz országos fanatizálásba átment, gyűlöletkelő hakniját elnézve, egyre világosabban és egyértelműbben látszanak a hasonlóságok.

Aki szerint ez közhelynek tűnik, azzal már együttérezni sem tudok, ellenben határozottan az az érzésem, hogy ez már nem csak hasonlít Orwell utópiájára, hanem ez már az. És ez nem szétcincált, unalmas szócséplés, hanem a félelmetes jelen. Nem utópia, a bekövetkezett elképzelhetetlen.

Az Európai Unió minden idők legsúlyosabb büntetésének (bármilyen távoli és kézzelfoghatatlan is) árnyékában méginkább nyomasztónak és félelmetesnek hatnak ezek úgynevezett nemzeti konzultációs paradigmába erőltetett, véget nem érő monológokba bújtatott lakossági fórumok. Ahol megkeseredett, leginkább idős emberek hallgatják valamiféle érthetetlen révületbe esve a legtriviálisabb, legbutább, visszatérő motívumokba bújtatott alternatív igazságokat. A kivetítőn megjelenő, fekete-fehér Soros arcképpel nyakon öntve. Orwell Goldstein-je, a parancsnoka annak a hatalmas árnyékhadseregnek, az összeesküvők földalatti hálózatának, amely az állam megdöntésére tört.

A valóság teljes egészében megszűnt létezni, mindenhol a Soros-hadsereg, a Soros-hálózat, az arctalan, láthatatlan ellenség támad, az egész kormányzati kommunikáció egy olyan szürreális rémálom megteremtésére van ráparázva, amiben az úgynevezett két perc gyűlölet műsorával kábítják, riogatják a megvezetett, ösztönylényként reagáló híveket. Ugyanúgy, ahogy azt 1949-ben Orwell tökéletesen lefestette. Tessék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.