2017. május 8., hétfő

KORMÁNYPÁRTI MORÁLDEFICIT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Endre István Simay
2017.05.07. 


...A felvételek körüli csatározást most elengedve, egy másik kérdéskör sokkal érdekesebb lehetne. A sajtó képviselőjére és a fórum szervezőire hagyva, hogy a képek és rángatások ügyét tisztázzák egymás között. Van egy pontja ugyanis a történetnek, ami nem kevésbé kérdéses. Ez pedig maga a fórum. A fórum, amelyen egyáltalán azért törhetett ki a malőr, mert a sajtó számára zártkörűnek titulálták. Ráadásul arról sincs hír, hogy a fórumot követően a szervezők, és résztvevők kötetlen sajtótájékoztatót szerveztek volna. Miközben a „fórum” maga ugyebár azt jelenti, hogy azon az emberek megjelennek és fórumot, közös pampogást tartanak. Azt, amikor az emberek megjelennek és meghallgatják az ügyeletes észosztó magányos szólamait, majd hazamennek, azt nem fórumnak, közgyűlésnek hívják, hanem beszédhallgatásnak. De ezt a szálat is hanyagolnám. Mert lehet, hogy ízlés kérdése, hogy ki mit tart a fórumokról. Az ugyanis még ennél is érdekesebb, hogy 444 tudósítása alapján „Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató azt mondta, 120-130 helyen tartanak nyilvános fórumokat”, és ennek egyik állomása volt az ominózusan rángatós buli.

Márpedig egy rendezvény vagy nyilvános, és akkor a sajtó számára is megközelíthető kell, hogy legyen, vagy nem nyilvános. A „sajtó számára zártkörű” rendezvény nem nyilvános fórum. Akkor sem, ha a nemzeti konzultációról szól. Legfeljebb azt jelzi, hogy az adott Fidesz-szervezet szerint a nemzeti konzultációról szóló bárminemű megnyilatkozás meghallgatására csak az arra kijelölt élharcosok méltók. Azok, akiket nem zavar ha a nemzeti konzultáció keretében sorosoznak a díszleten. Azok, akik nem kérdeznek, mindig időben érkeznek, időben tapsolnak, és időben, a párt jelszavaival megerősötten, távoznak. Csak csendben, és halkan. Miközben az sem teljesen világos, hogy a sokak számára „Jóskaként” ismert, Budai Ciszterci Szent Imre, gimnáziumban tartott, kerületi rendezvény miért lehet bárki számára zártkörű. Egyáltalán. Nem egy esküvő, hanem egy kerületi fórum. Ráadásul egy olyan fórum, amin miniszterek, azaz közpénzből fizetett közszolgák is beszédet mondanak. Ők ugyanis a köz számára töltik be a tisztségüket. Mindenki számára. Azok számára is, akik nem értenek velük egyet. Ellenkező esetben ugyanis nem az adóforintokból, hanem a párt adakozásaiból legyenek kedvesek megélni. Addig azonban a közösség bármely tagját érintő megnyilatkozásaik nem lehetnek titkosak. Nem jogilag, hanem morálisan.

S az utóbbira nem mentség annak a megerősítése sem, hogy a kormány közelében a morál egy nem létező kategória.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.