2017. május 29., hétfő

PUTYIN HAVERJAINAK BÁRMIT SZABAD MAGYARORSZÁGON

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: ashwood
2017.05.28.

Miközben a kormányzati propaganda folyamatosan tagadja, hogy Orbánnak inkább Putyin felé húz a szíve, mint az EU felé, számos apró jel utal arra, hogy kompország Moszkva felé sodródik.

A kormányzati szócsövek folyamatosan próbálják kimosni Orbánt a Moszkva-barát szerepből, például így: "Magyarország orosz politikájának kritizálása egy nagy nyugati kommunikációs akció apró része. Ebben az akcióban megpróbálják az orosz veszélyt belpolitikai okokból felnagyítani, és az oroszoktól való félelemből egy jól használható kommunikációs eszközt építeni." Vagyis – bár itt épp nem mondják ki – a Soros-hálózat és hasonló kényszerképzetek fondorlatos akciójával van (ismét) dolgunk. Ezeknek a pedig – ahogy lenni szokott bármiféle kritikával, amelyet az Orbán-kormánnyal szemben fogalmaz meg bárki – alaptalanok és hazugok.

A már idézett cikk legfőbb érve a Putyin-szövetség ellen: "Amíg Magyarország NATO-tag, addig az oroszok nem tudnak bejutni a magyar spájzba."

A fenti érvelés, bár tetszetősnek tűnik, akad vele néhány apróbb probléma. Mindenek előtt: ellent mond mindannak, amit nap mint nap tapasztalunk a kormány részéről. És véssük újra eszünkbe jól Orbán intelmét saját kormányzásáról: ne azt nézzék, amit mondok, hanem amit teszek. A tettek pedig önmagukért beszélnek. Néhány példa az elmúlt napokból:

Nem sokkal a csecsen izomember önbíráskodása után Budapesten tették tiszteletüket az Éjjeli Farkasok nevű motoros banda. A társaság nagyjából a honi Goj Motorosokkal azonosítható, azzal az apró különbséggel, hogy Putyin elnök személyesen biztosítja őket időről időre támogatásáról. Az is megesett, hogy az 5000 tagú banda felvonulását személyesen Vlagyimir Vlagyimirovics vezette fel egy Harley-Davidson Tri Glide típusú, motoros hajtású triciklivel. Cserébe e szelíd motorosok nem egyszer tesznek szívességeket minden oroszok urának – amikor épp arra van szükség, balhéznak itt-ott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.