2017. május 13., szombat

TELITÁNYÉR AKCIÓ

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2017.05.13.


A Gyermekétkeztetési Alapítvány akciót hirdet olyan szegény sorsú gyermekek megsegítésére, akiknek a vakáció nélkülözést jelent.

Támogatóink 500 forintért szimbolikus "telitányért" vehetnek, amelynek árából egy-egy halmozottan hátrányos településen élő gyermek egészséges ennivalóhoz juthat. Az adományozók sorsoláson vesznek részt: a győztesek az ország legjobb éttermeiben nyerhetnek kétszemélyes, "telitányér" vacsorát. Erről beszélt az alapítvány sajtótájékoztatóján Kromek Henriett az Alapítvány elnöke.

A kezdeményezés háttere, hogy bár a Magyar Tudományos Akadémia Gyerekesély Programjának közleményei szerint az országban 430 000 rászoruló gyerek van,akiknek a családjában egy főre kevesebb jövedelem jut havi 37 050 forintnál, a szünidei étkezés résztvevőinek száma eddig általában 150 000 alatt maradt.

Az alapítvány tanácsadója, Herczog Mária szociológus egyebek között ezt mondta: "Gyerekek tízezrei számára a nyári szünet még kevesebb ennivalót és szórakozást jelent, mint amihez a tanítás idején hozzájutnak, ellátásuk valójában megoldatlan és ez nem elfogadható egyetlen tisztességes ember számára sem!"

Tóbiás Richárd a Magyar Látszerész Szövetség elnöke, az alapítvány Ingyen-szemüveg programjának vezetője arról beszélt, hogy Magyarországon jelenleg az óvatos becslések szerint is 150-200 ezer gyermek van, akik nem jutnak hozzá olyan szemüveghez, amit viselniük kellene. Nem látja őket szakember, de szüleiknek pénzük sem lenne a látásjavító eszközre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.