2017. május 13., szombat

A RENDŐRSÉG RÁSZÁLL A GÖDI OTTHON RÉMSÉGEINEK LELEPLEZŐIRE

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Iványi Margit
2017.05.12.


Valamivel több, mint egy hete hozta nyilvánosságra a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nevű szervezet jelentését arról, amit a gödi Topház Speciális Otthon 220 fogyatékos “gondozottjának” embertelen körülményeiről tapasztaltak, többek között éheztetést, kényszerzubbony alkalmazását, kikötözést, ketrecbe zárást, kezeletlen sebeket, sérüléseket és ürüléknyomokat mindenütt.

Az MDAC már tavaly kért engedélyt a vizsgálathoz, de nem sikerült megszerezniük. Egy konferencia szervezésének ürügyével jutottak végül be. Miután a jelentés nyilvánosságot kapott, az igazgatót rögtön eltávolították az otthon éléről, és vizsgálatot rendeltek el az ügyben.

Ugyanakkor Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár meglehetősen embertelenül nyilatkozott az üggyel kapcsolatban: szerinte a fényképeken látható borzalmak nem bizonyítják, hogy az intézményben meg is történt az, ami a felvételeken látszik, egész pontosan: „amit az MDAC vélt látni, az nincs”. Értik! Értik?

De van ez még tovább is: mivel a szervezet engedély nélkül ment be az otthonba, így illegálisan fényképezett, nem volt joga ahhoz, hogy a gyerekek beleegyezése nélkül róluk fotót készítsen, és azt a gyámok engedélye nélkül közzétegye. Így hát „jogsértésen keresztül nincs jogérvényesítés” – mondta az államtitkár. Még mindig nincs vége: a Topház feljelentést tett az MDAC ellen képek jogosulatlan készítése miatt.

Szóval “különleges személyes adattal való visszaélés vétség gyanúja” miatt nyomozást rendelt el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a fogyatékos embereket gondozó gödi Topházban egy civil szervezet által készített fényképek és videofelvételek miatt. A feljelentő a Pest Megyei Topház Egyesített Szociális Intézmény képviselője...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.