2017. június 9., péntek

A KUTYÁT NEM ÉRDEKLI A MAGYAR FOCI, A KLUBOK MÉGIS NYERESÉGESEK, MERT ÖMLIK AZ ÁLLAMI EREDETŰ SZPONZORPÉNZ

444.HU
Szerző: haszanz
2017.06.08.



- Megjelentek az elsőosztályú csapatok mérlegei, döbbentes számokkal.
- A szponzorok által kitömött Videoton 3,7 milliárd forintos, teljes tavalyi árbevételének egy százaléka sem folyik be jegyértékesítésből.

- Tállai András Mezőkövesdje hiába vesz fel sok milliárdot utánpótlásra a tao-pénzekből, egyetlen egy 21 év alatti játékos sem léptetett pályára ebben a szezonban.
- A magyar csapatok egy rakás pénzt kereshetnének a nemzetközi kupákban, de minek, ha az állami cégek és a közbeszerzések bajnokai így is tolják a klubokba a pénzt.
- Leisztinger Tamás megvásárolta a békességét azzal, hogy a Diósgyőr tulajdonosa lett, de rengeteget bukott rajta anyagilag.
- Nyilvánosak a magyar csapatok gazdasági adatai, csak a Fradi titkolózik, és félig az Újpest.

A magyar fociklubok pár éve nemzetközi szinten teljes súlytalanok voltak, de az értelmezhetetlen minőségű produkcióra is annyi pénzt szórtak el, hogy a többségük a csőd szélén táncolt vagy össze is omlott anyagilag.

Azért lett 2015 nyarán a 16 helyett 12 csapatos az NBI, mert egyszerre ment tönkre a Pécs, a Kecskemét és a Győr, nem kapott licenszet a Nyíregyháza, miközbe kiesett a szintén legagyásodott Dunaújváros és a Pápa. Olyan figurák működtettek klubokat, mint a 250 milliárd forintos kifizetetlen adósságot maga után hagyó quaestoros Tarsoly Csaba, a rézrudakat aranynak hazudó Bíró Péter vagy az Alexandrával a földbe álló Matyi Dezső...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.