2017. június 9., péntek

CIVIL TÖRVÉNY: MÁR MEGINT A PÁVATÁNC - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.06.09.


- Comey nem olyan, mint Trump, neki fontosabb a tisztesség és az Alkotmány a vak hűségnél

- Orbán csak látszólag enged a civil szervezetek ügyében, de továbbra is azon van, hogy megszorongassa azokat

- Kovács Zoltán az NGO-król: Itt a vége, fuss el véle!

- Ugorhat a kohéziós támogatás, ha Közép-Európa nem vesz át menedékkérőket - mondta Juncker

- Schilling Árpád politikai okokból feketelistán van Magyarországon

- Továbbra is kérdéses, mi lesz a CEU-val, amely ellenség Orbán szemében

New York Times

Az újság vezércikke „Comey és az elnök összes hazugsága” címmel azt emeli ki, hogy az FBI menesztett vezetője olyan embernek bizonyult, aki többre becsüli a tisztességet és az Alkotmányt a vak hűségnél, nem úgy, mint Trump. Kettejük összecsapása ügyében azt érzékeltette, hogy itt az amerikai demokrácia alapját képező jogelvek ütköztek meg egy korrupt, csak a saját érdekeit néző politikussal, aki nem ismeri el ezeket az értékeket, és főleg nem védi azokat. Azt is egyértelművé tette, hogy nem bízik a Fehér Ház lakójának becsületességében. Hiszen az megpróbálta leállíttatni a vizsgálatot korábbi tanácsadója orosz kapcsolatainak ügyében. Viszont a legcsekélyebb jelét sem adta, hogy aggasztaná Moszkva beavatkozása. A Hírszerzési Bizottságban ugyanakkor megmutatkozott, amit Trump és kormánya veszélyes módon képtelen felfogni, hogy ti. vannak olyan közszolgák, mint Comey is, akik számára az ország szolgálata fontosabb az elnök dicsőségénél. Csak bízni lehet abban, hogy ezek az értékek, illetve akik őrzik azokat, szóval, hogy ők vezérlik majd a vizsgálatot az elkövetkező időszakban.

Washington Post


Az FBI volt igazgatójának vallomásából olyan elnök képe rajzolódik ki, aki visszaélt hatalmával. Így értékeli Comey meghallgatását a lap vezércikke. Mint rámutat, Trump és csapata még forgathatja így is, meg úgy is az elhangzottakat, de az állítások komolyak és zavarba ejtőek. Szintén zavaró, hogy az elnököt nemigen érdekelte a legfőbb gond, ti. hogy Oroszország megpróbálta megingatni az amerikai demokráciát. Ugyanakkor javarészt visszaütött, hogy az eseményen jó pár republikánus szenátor megpróbálta eljátszani Trump ügyvédjének szerepét. Comey viszont, akinek van tartása, egész idő alatt azt magyarázta, hogy az elnök eljárásmódja áttört egy gátat, amit pedig fenn kell tartani a Fehér Ház és a Szövetségi Nyomozó Iroda között. Úgy jellemezte a politikust, hogy annak nem hihet az igazságszolgáltatás, mint aki rendkívül felelőtlen, és akár még a közvéleménynek is hazudhat. Végül pedig arra emlékeztette a szenátorokat, hogy nem pártállás kérdése, hanem egész Amerika ügye, kivizsgálják és a válaszolnak-e az ellenséges orosz tevékenységre. Annál is inkább mert az oroszok csakis a saját érdekeikre vannak tekintettel és újra fel fognak bukkanni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.