2017. június 8., csütörtök

ALAPÍTVÁNYT HOZ LÉTRE VÁSÁRY TAMÁS ZONGORAMŰVÉSZ

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: MTI/Gépnarancs
2017.06.07.


Alapítványt hoz létre Vásáry Tamás zongoraművész, a nemzet művésze hátrányos helyzetű gyerekek támogatására és szerdán jótékonysági koncertet ad Budapesten a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorból megismert Kormányos Vanessza gyógyításáért.

Vásáry Tamás az MTI-nek elmondta, hogy a jótékonysági esten három Beethoven-szonáta hangzik el, valamint bejelentik a nevét viselő alapítvány megalakulását is.

A Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, a nemzet művésze kiemelte, hogy rendszeresen ad jótékonyági koncertet, de az utóbbi időben leginkább azokon a gyermekeken szeretne segíteni, akik anyagilag, fizikailag vagy akár érzelmileg hátrányos helyzetűek. Tóth Aladár zenetudóst idézve elmondta: ha valakinek traumatikus a gyermekkora, akkor az törött szárnyú lélek lesz, de véleménye szerint ha valakinek traumatikus az élete, az erős emberré is válik. Ilyen volt Beethoven is, aki művészetével a mai napig segít az embereken – mutatott rá.

Hozzátette: nagyon meghatotta őt a cisztás fibrózis betegséggel küzdő Kormányos Vanessza egészségi állapota, életkörülményei, ezért elhatározta, hogy jótékonysági koncertjével rajta segít. Beethoven-estjének bevételét egy steril szoba építtetésére használja fel, amelyre a kislánynak egészségi állapota miatt nagy szüksége van. “Erős akarata van, hősiesen viseli a betegségét, éppen ezért meg fog gyógyulni” – hangsúlyozta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.