2017. június 16., péntek

KORMÁNYKÖZELBEN A JELENTŐS KÖZBESZERZÉSEK - A VIZES VB SEM LÉTEZHET MUTYI NÉLKÜL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: prima.vera
2017.06.16.



„A nagyberuházásokat, és különösen az olimpiák megrendezését célzó fejlesztéseket – jellegüknél fogva – számos korrupciós kockázat fenyegeti”  állapította meg az Állami Számvevőszék még a budapesti olimpiával kapcsolatban. Bár a vizes vb nem egyenlő az olimpiával, a 2017-es vizes vb összköltségvetése az eredetileg tervezetthez képest mégis a négyszeresére emelkedett, amely már önmagában mutyigyanús hátteret is feltételezhet, de ezt megerősítendő már több hír is napvilágot látott.

Mennyi az annyi?
Ám, amit még fontosabb kiemelni, hogy főképpen a korrupciónak köszönthetően Magyarországon semmi sem annyiba kerül végül, mint amennyivel eredetileg számoltakTökéletes példa erre a 2017-es vizes vb. Eredetileg arról beszélt a kormány, hogy a Dagály-Duna Aréna 8 milliárd forintba fog kerülni, a teljes vizes vb pedig 25 milliárdba. A Dagály építését aztán 38,63 milliárd forintért vállalták el, az összköltség pedig már 90-100 milliárd forint körül járt januárban. Seszták Miklós fejlesztési miniszter májusban már alsó hangon 130,6 milliárdra kalibrálta a világbajnoksághoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó költségek, fejlesztések összegét, amelyből „a legnagyobb értékű beruházás a Duna Aréna és az ahhoz kapcsolódó minden költség – ez 41,637 milliárd forint”, ami azonban a közbeszerzési értesítő szerint 43,36 milliárdba került, ezen felül még közel 1 milliárdba az építkezés lebonyolítása. 
Mindez azt jelenti, hogy a vébé összköltségvetése az eredetileg tervezetthez képest legalább négyszeresére, a központi uszodára költött összeg több mint ötszörösére nőtt. Már a megnyitóünnepségének költsége is négymilliárd forint. Bár ahogy láthatjuk, a számok sehogy se stimmelnek.
Jelenleg pedig ott tartunk, hogy újabb több mint félmilliárd megy a vizes vb-re, ugyanis két közbeszerzés keretében – egy kisebb tétel a Császár-Komjádi Sportuszodához, míg egy másik, nagyobb a Duna Arénához kötődik – újabb több mint 600 millió forintot fizet ki a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. De ez nem minden, hiszen újabb 950 millió forintnak is megvan a sorsa – 870 millió forintba kerül ugyanis a Hajós Alfréd Uszoda felújítása, és 80 millióért vesznek irodabútorokat a Duna Arénába. A Bp2017 Kft.  – amely a egész sporteseményt szervezi – hirdetmény nélküli tárgyalásos tenderét három ajánlattevő közül a BO-TO Bau Kft. nyerte, amely egyébként szintén a vizes vb-re 935 millió forintért újítja fel a margitszigeti Casino épületét is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.