2017. július 28., péntek

A KERÍTÉSRŐL, NEMZETBIZTONSÁGRÓL ÉS SZOLIDARITÁSRÓL: NYÍLT LEVÉL A MOMENTUMRÓL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Migszol csoport
2017.07.28.


Július 19-én Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője a HírTV Egyenesen című műsorában a tömeges migrációról és az emberek ezzel kapcsolatos félelmeiről tett nyilatkozatával került be a hírekbe

„Alapvetően tapasztalható az a migráció kapcsán, ha félelemről beszélünk, hogy a közbiztonság kapcsán sok minden még nincs rendben ebben az országban, többek között azért sem, mert levezényeltünk sok embert a határra, kivonva őket azokból a városokból, falvakból, ahol egyébként dolgoznának. A mi álláspontunk az, hogy kerítésre szükség van, viszont szolidárisnak kell lenni mind az ott dolgozó katonákkal, mind az ott lévő menekültekkel, akik hajlandók végigmenni a tényleges legális folyamaton, amelyen keresztül megszerezhetik a menekültjogot.”

Sok idő van még a Momentum októberre ígért programjának nyilvánossá tételéig, és a Migszol szeretné megragadni az alkalmat, hogy amíg a témában heves vita folyik, javaslatokat fogalmazzon meg, és kérdéseket tegyen föl a formálódó pártnak.

Mi, a Migszol tagjai nem csak azért döntöttünk úgy, hogy nyílt levelet írunk, mert szóvivőjük a minap a HírTV-ben olyan témát érintett, mellyel mi foglalkozunk, hanem mert régóta szeretnénk, ha a pártok megnyilvánulnának ebben a témakörben. Valójában a Momentum megjelenése óta izgalommal vártuk, milyen politikát javasolnak majd a menedékkérőkkel és menekültekkel kapcsolatban. Az itt leírtak inkább szólnak az Önök állításairól, mint Önök ellen.
Sokkal inkább célunk, hogy a magyar politikai élet egy szélesebb körben elterjedt problémájára mutassunk rá: egyetlen politikai pártnak sincs bátorsága túllépni a magyar menekültpolitika biztonságmániás és félelem szította megközelítésén. Hisszük pedig, hogy ez elengedhetetlen ahhoz, hogy tényekre és ne félelmekre épülő vita indulhasson menedékügyben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.