2017. július 28., péntek

KÖZÖSSÉGI PÉNZEN VETT MAGYAR, KINCSTÁRI HAZAFISÁG ÉS EURÓN VETT JOGÁLLAMISÁG?

CIVILHETES BLOG
Szerző: Prof. Dr. Lakat
2017.07.28.


Az amúgy is alaposan széthasadozott magyarországi kollektív lélek (komoly gondolkodók szerint van ilyen) igen sajátságos változásokat mutat, a nálunk egyre nagyobb mennyiségben, „tiszta enyészetben” fellelhető emberfajta, aki mindenféle erkölcsi értéktől mentesítve érzi magát, valamiféle „nemzetben” látja az egyetlen imádandó Istenséget, pontosabban abban a nemzetinek csúfolt bálványban, ami álmainak ködös fátyolában trónol.

Ennek a már „testületekké”, talán bandákká is forrott, többségében fiatal „szektáknak” az egyik fiatal tagja, egyetemi tanítványom (ha tanult volna, de az munkával járna) így fogalmazta meg a maga „hiszekegyét”:

Apám még egy bigott kálomista volt, én már templomba nem járok, az egyházak sem érdekelnek. „Teszek” a vallásosságukra, de bolond magyar sem vagyok, hogy ne jussak hozzá, amihez akarok”.
Hozzátette még, „kedves tanár úr, hol tetszett „elkúrni”, hogy ilyen roggyant autóval tetszik járni”.

Mindenesetre igen érdekes volna megtudni, hogy ezekben a hetyke, húsz éves korban szilárd politikai meggyőződéssel és kormánypárti elkötelezettséggel (amit, természetesen forintban vagy devizában tud csak mérni), „hetyke” bájgúnárokban milyen jól megfér a heves, látszat hazaszeretettel és pénzimádattal a „paraszt” megvetése és a velem, a tanárával szemben tanúsított, fölényes, úri közöny és szemtelenség.

Csak annyit mondtam neki, szerényen, hogy biztosra veszem, amikor ő beül a sokmilliós autójába, én pedig 20 éves R11-be, az én autóm sokkal többet ér. Egyébként többre becsülöm azokat, akik ilyen jó gépkocsikat, mercédeszeket tudnak csinálni, mint azokat, akik valamilyen szerzett pénzből meg tudják venni. persze ez az intelmem már meghaladta képességeit, hogy levonhatná belőle a nevelési szándékú következtetéseket.

Emellett a nagy többség hazafisága nem haladta meg a lírai szemlélet és érzés szintjét sem, ahol pedig az élet, a valóság épülget, teljesen hatástalan marad, mindössze, alkohol helyett olcsóbb!...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.