2017. július 23., vasárnap

ORBÁN KARDCSÖRTET LENGYEL-ÜGYBEN, DE HOGY EZ MENNYIRE KOMOLY, AZT NEM TUDNI - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SATÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.07.23.


A bálványosi beszéddel tovább mélyítette a kelet-nyugati árkot az EU-ban a magyar miniszterelnök

• Olasz vélemény szerint Orbán Viktornak gőze sincs a tengerről, mégis adja a nagyokost a menekültek kapcsán

• Mészáros Lőrinc a stájerországi Murauban is kihelyezi az így-úgy szerzett pénzeket

New York Times/Reuters

A hírügynökség azt emeli ki Orbán Viktor bálványosi beszédéből, hogy Magyarország megvédi Lengyelországot, amelyet az EU szankciókkal fenyeget, miután Varsó ki akarja terjeszteni ellenőrzését a bíróságokra. A jelentés hozzáteszi, hogy a kormányfő és Kaczynski az utóbbi években tengelyt akasztott az unióval, amely úgy ítéli meg, hogy a két ország nem tartja tiszteletben a demokratikus szabadságjogokat. Orbán egyre inkább úgy állítja be, hogy ő szabadságharcos a jogkörén túlterjeszkedő Brüsszellel szemben. Ezúttal azt taglalta, hogy most a lengyelek „hazafias kormányzása” került az EU célkeresztjébe, épp úgy, ahogyan az korábban Magyarországgal történt. Egyúttal azzal vádolta meg az európai vezetőket, hogy azok a migráció ügyében elvesztették kapcsolatukat a valósággal és saját politikájukat kényszerítik a keleti tagokra.

FT

Az újabb Brüsszel-ellenes támadással Orbán Viktor még jobban elmélyítette a kelet-nyugati ellentéteket, miután kilátásba helyezte, hogy megvédi Lengyelországot az uniós szankciókkal szemben. Bálványoson azzal vádolta az EU-t, hogy az az emberek ellen szövetkezett, két vállra akarja fektetni Lengyelországot és évente egymillió migránst szándékozik Európába hozni. Mint mondta, itt Soros György birodalmáról van szó, amelynek része a brüsszeli elit. A tudósítás emlékeztet arra, hogy mind a magyar, mind a lengyel vezetést bírálatok érik, amiért azok fokozzák az állami ellenőrzést a bíróságok, a média és a civil szervezetek fölött. Varsó a magyar példát koppintja az igazságszolgáltatás átalakításánál.

Ugyanakkor Timmermans alelnök figyelmeztetése közelebb hozza annak lehetőségét, hogy az EU beveti a 7-es cikkelyt, beleértve a lengyelek szavazati jogának és anyagi támogatásának megvonását. Ehhez azonban egyhangú támogatásra volna szükség, ám Orbán bírálta, hogy Brüsszel támadja az igazságügyi reformokat. Emiatt heves összecsapások várhatóak a nyugati és keleti tagállamok között. Egy magyar illetékes aggodalmát fejezte ki, mivel a lengyel kormány nem hajlandó semmiféle kompromisszumra. A Teneo Intelligence londoni kockázatelemző egyik szakértője ugyanakkor azt tartja valószínűnek, hogy a közösség a következő pénzügyi időszakra szóló anyagi eszközök visszavonásával igyekszik majd jobb belátásra bírni Varsót, ám az már értésre adta, hogy ez sem riasztja el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.