2017. július 25., kedd

ÜRESEN TÁTONGÓ STADIONOK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.07.25.



A nemzeti első osztályúnak mondott futball bajnokság hétvégi második fordulóját átlagosan, 2766 néző tekintette meg. Hat mérkőzéssel számolva, összesen nem volt 20 ezer szurkoló. A nemrég épült Fradi-, vagy a debreceni stadionban – amelyek 20 ezresek – kényelmesen elfért volna az összes focirajongó.

Az átlagot az Újpest-Fradi „örökrangadó” „javította”, ahol összesen 6657 jegyet adtak el. A magyar „szuper derbin ” azonban 13 éve nem voltak ilyen kevesen.

A hatharom.hu szerint, amíg a másodosztályban olyan nagy tradíciókkal rendelkező klubok sínylődnek mint a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, a Győr, vagy a Nyíregyháza, addig az élvonalbeli újonc Balmazújváros első hazai meccsén 1396 néző volt. Mi lesz, ha a kezdeti lelkesedés elmúlik, s a csapat nem szárnyal a bajnokságban? Szakértők úgy vélik, a csapat a kiesők egyike lehet.

A legkevesebb – 1260 – néző a Haladás- Debrecen mérkőzésen szurkolt. A Puskás Akadémia –Videoton, Fejér megyei rangadón a 2000 főt sem érte el a Makovecz stílusú stadionban a nézők száma. Még gyenge fél ház sem volt. Pedig a két csapat dúskál a pénzben. Csak éppen „senkit” sem érdekelt a produkciójuk.

A lélektelen, gyenge focira a nézők nem vevők. Az új luxusstadionoktól még nem lett színvonalasabb a bajnokság. Az embereket a futballban sem lehet becsapni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.