Szerző: Bősz Anett
2017.08.23.
Legutóbbi cikkemben az általánosságokat vettem sorra, megírtam, miért volna jó kinyitni a vitát, miért lenne kívánatos a kihívás szőnyeg alá söprése helyett beszélni az eutanázia kérdéséről. Igény volna itthon az eutanáziára, csak most „meg kell oldani”. Jelen írás arról szól, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk nemzetközi színtéren, és milyen szabályozások léteznek, amelyekből tanulhatnánk.
A magyar egészségügyben, egyéb helyzetekben is gyakori a páciens döntési jogának megvonása, a tájékoztatás elmaradása és a betegjogok lábbal tiprása. Nem pusztán a gyógyulás folyamatára, de a haldoklás végstádiumában átélt szenvedésre sincs hatása szinte senkinek itthon. A szerencsésebbeknek, utóbbi esetben, elégséges fájdalomcsillapítás és asszisztencia adatik meg, hogy emberi méltóságukat megőrizve várhassák halálukat. Van, akinek még ennyi sem jut.
Európai körkép
A Benelux-államok ebben a kérdéskörben is a legliberálisabb szabályozással állnak az élen, náluk legális az aktív eutanázia. Őket követik a svédek, a németek és a svájciak, az öngyilkosság legális segítésével. A kegyes halál legelterjedtebb, legálisan szabályozott formája a passzív eutanázia. E legnépesebb országcsoportba tartozunk mi, magyarok is: 1997 óta, szigorú szabályok mentén, joga van egy betegnek visszautasítani az életét meghosszabbító gyógykezeléseket. Ugyanígy van ez Ausztriában, Nagy-Britanniában, Finnországban, Norvégiában, Franciaországban és Spanyolországban. Az írek, a görögök, a dánok és a szlovénok is ezt alkalmazzák. Az öreg kontinensen egyedül Lengyelországban deklarált, hogy illegális mind az aktív, mind a passzív eutanázia – ideértve az öngyilkosság asszisztenciáját is. A többiekről nem állnak rendelkezésre adatok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.