2017. augusztus 9., szerda

VALAMELYIK AGYALÁGYULT BELELIHEGI A MIKROFONBA: MINDMEGHALUNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.08.08.


Riadó! Talpra, lóra, fegyverbe, fedezékbe! Lehet, hogy majd jönnek a migráncsok, a pirézek és a földönkívüliek, de a magyar kormány, külön az Orbán Viktornak támasztott Bakondi György ott áll a vártán és megvéd minket. Ha kell, ha nem. Azt meg még nem tudni, hogy kell-e, de szerintem a fideszeseknek körlevélben tették kötelezővé, hogy imádkozzanak egy menekülthullámért, mert az már máskor is nagyon bejött.

Nem, mintha Bakondinak az lenne a feladata, hogy felügyelje a műkörmösöket, vagy ellenőrizze, hogy a dadusok megfelelő mesét olvasnak-e az ovisoknak, merthogy belbiztonsági főtanácsadó a drága ember. A kormánynak pedig kutya kötelessége megvédeni a polgárait, többek között ez a dolga. És ezt rohadtul nem kell naponta bejelenteni, mert például a pedagógusok sem jelentik be naponta, hogy ők tanítani fognak holnap. Mert ők meg azért kapják a fizetésüket.

Nem tudom, hogy ezzel lehet-e választást nyerni (erről szól ez, semmi másról), mert már az ország azon része, amelyik hajlamos rettegni olyasmiktől, ami gyakorlatilag láthatatlan, az retteg. Hogy mást ne mondjak, az összes ország közül – ide értve Törökországot, ahol van néhány menekült, vagy Németországot, ahol szintén láttak már ilyet – nálunk félnek a legjobban a menekültektől. Számszerűen Németországban 28 %, szép kis hazánkban 66 % azok aránya, akik ettől paráznak a leginkább.

Nem mondom, komoly büszkeségre ad okot, hogy végre elsők vagyunk valamiben, de én jobban örülnék, ha inkább az oktatási rendszerünkkel, az általános műveltségünkkel, a szociális rendszerünkkel, vagy ilyesmikkel tűnnénk ki, nem pedig a hülyeségünkkel. Nem arról van szó, hogy nem létezik, vagy nem fontos a menekülthelyzet, mert az. De ezt közös akarattal, összefogással kezelni lehet. Ehhez a kormányoknak és az Uniónak is meg kell hoznia a szükséges döntéseket.

Azonban egyetlen egy kormánynak sem az a feladata, hogy rémisztgesse a lakosságot. Pláne ok nélkül, de még okkal sem. Ha ok van a félelemre, akkor tájékoztatni kell, meghozni a szükséges döntéseket és elmondani az embereknek, hogyan tudják megelőzni a bajt, mire figyeljenek, kit értesítsenek, vagy hogyan viselkedjenek adott helyzetben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.