2017. szeptember 30., szombat

A GYŰLÖLET GŐZHENGERÉT ORBÁN VIKTOR INDÍTOTTA EL, ÉS ESZE ÁGÁBAN SINCS MEGÁLLÍTANI

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.09.30.


...Orbán Viktor szelet vetett, és most arra készül, hogy vihart arasson.

Orbán Viktor már nem csak a humanitárius segítség elutasítása mellett foglalt állást, de zöld lámpát villantott azok felé is, akik hajlandóak akár tettlegességig is elmenni, ha valaki a menekültek érdekében próbál bármit is tenni. Mintha nem arról vizionált volna Rogán Antal és Kövér László, hogy utcai zavargásokra készül a magyar ellenzék az ősz folyamán, erre egy kis magyar faluban életveszélyesen megfenyegetnek mindenkit, aki nem osztja a kormány kirekesztő, sőt (mondjuk nyíltan) olykor rasszista politikáját. A visszájára fordult minden, azokat vádolják erőszakkal, akik épp az erőszakmentesség jegyében próbálnak tenni valamit egy olyan országban, ahol súlyos milliárdokból mérgezik az emberek elméjét idegengyűlölő propagandával. Az nem is olyan bújtatott üzenete ennek a kormányzati magatartásnak, hogy az állam csak azokat a polgárait védi meg, akik egyetértenek a kormány ideológiájával.

Ha az őcsényi eset és az azt követő cinikus miniszterelnöki reakció nem ébreszti fel a magyar társadalmat baloldalon, jobboldalon, középen, fent és lent, elől és hátul, és bárhol, ahol a szolidaritás még nyomokban ott van az emberek lelkének legmélyén, akkor tényleg az önkény, az erőszak és a sötétség korszaka köszönt ránk. Orbán Viktor szelet vetett, és most arra készül, hogy vihart arasson. Eddigi politikája megerősítéseként értékeli, hogy az emberek önbíráskodva üldöztek el a környezetükből mindenkit, akire sunyin, pironkodás nélkül kiadta a kilövési engedélyt az ország politikai vezetése. Orbán olyan országot akar ránk kényszeríteni, melyben csak azoknak marad hely, akik acsarkodva támadnak rá mindazokra, akik nem ülnek fel a kormány gyomorforgató propagandájának. Ilyen szemléletet látott Oroszországban, Szingapúrban, Kínában és persze Törökországban is, ezt akarja meghonosítani nálunk is.

Ha hagyjuk, hogy továbbra is távolodjon az országunk az Európai Uniótól, hogy az úgynevezett Soros-terv helyett nem az euró bevezetésének időpontjáról akarunk valódi nemzeti konzultációt, ha kórházak, iskolák, gyárak helyett továbbra is kisvasutak miniszterelnöki rezidenciák és stadionok épülnek, akkor esélyünk sem lesz megállítani ezt az ámokfutást. Orbán átlépte a Rubicont, és most a háta mögé néz, hányan követik. Ha úgy látja, hogy vannak elegen mögötte, akkor akár Rómáig is elmasíroz a seregével, hogy ott végleg kiépítse félelem, a szolgaság és a gyűlölet birodalmát. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás mondja: „Ha egyszer kimondtad valakire a halálos ítéletet, azt már nem vonhatod vissza, mert a nép vért akar látni, és akkor valószínűleg téged fognak kivégezni.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.