2017. szeptember 21., csütörtök

HADHÁZY ÁKOS: NEM FÉLEK LÁZÁR JÁNOSTÓL

ZOOM.HU
Szerző: LENGYEL TIBOR - SZILÁGYI RICHÁRD
2017.09.21.


A Fidesz rendszerét csak a pénz tartja össze, belső feszültség legfeljebb abból van, hogy akik keveset lopnak, haragszanak azokra, akik sokat tudnak lopni – mondta a Zoom.hu-nak adott interjúban Hadházy Ákos. Az LMP társelnöke azt üzeni, soha nem késő kiugrani.

Pár évtizede bevittek volna a pártház pincéjébe, hogy megdolgozzanak. Most az megy, hogy aki veszélyes vagy kellemetlen a rendszer számára, azt megpróbálják lejáratni – mondta a Zoom.hu-nak adott interjúban Hadházy Ákos, aki az elmúlt években több tucat korrupciógyanús ügyet hozott nyilvánosságra. Az LMP társelnöke szerint a Fidesz-klientúra eddig csaknem 3 ezer milliárd forintot lophatott el az uniós támogatásokból. A trafikügyet kirobbantó politikus arról is beszélt, volt pártja tragédiája, hogy 2010-ben nem 65 százalékot szerzett, hanem 67-et, és az ezzel járó kétharmados többség teljesen leépített minden belső kontrollt. Hadházy elmondta, ha Ron Werber finkelsteini módszereket alkalmazna az LMP kampányában, akkor azonnal lemondana. Simicska Lajos plakáthelyeit viszont nem utasítanák el a választás hajrájában.

Kedden kiderült, hogy nem csak szavakban hanem szavazatokban is támogatta a kormánypárt azt a törvényjavaslatot, amely a korrupciós bűncselekmények elévülési idejét növeli. Meglepte, hogy van még olyan fideszes politikus, aki betartja az ígéretét?


Több hónapja hallottam erről a tervről. De azért sem lepett meg, mert beleillik abba a sorba, ami már az olimpiarendezés ügyénél is látszott: nem szeretik, ha nem ők uralják a nyilvánosságot. Ma Magyarországon nem kormányzás folyik, hanem propaganda, a Fidesz nem kormánypárt, hanem propagandapárt. Minden szellemi és anyagi energiájukat abba ölik, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról, a disznóságaikról és a gigantikus lopásról. Pedig a korrupció ellen lehetne tenni, még ha az is a közvélekedés, hogy korrupció, lenyúlás mindig is volt, mindig is lesz, ezért nem is lehet, nem is érdemes ellene tenni. Lehet, hogy volt is, meg lesz is, de egyáltalán nem mindegy a mértéke.

Olyannak ismeri azt a pártot, ahol mások mellett ott ül Farkas Flórián, Mengyi Roland és Simonka György, mint amelyik komolyan gondolja a korrupcióellenes küzdelmet?


Ez a lépés nem jelenti azt, hogy a Fidesz megtért. Viszont tudják, hogy a törvénymódosítás nem visszaható hatályú, tehát amit tegnap elkövettek, az viszonylag gyorsan elévül, így a jelenlegi szabályok mellett nincs mitől tartaniuk. Ráadásul jövőre nem szeretnék elveszíteni a hatalmat, és ennek érdekében nem riadnak vissza olyan politikai eszközök használatától sem, amelyekről azt hittük, kivesztek a XXI. századra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.