2017. szeptember 16., szombat

MA ESTE TIED A SZÍNPAD A KATONÁBAN!

444.HU
Szerző: Promó Ottó
2017.09.16.



Ki mondta, hogy a színház csak annak élmény, aki ott ül a nézőtéren? 

Az éppen most zajló Színházak Éjszakáján a Katona József Színház performanszából kiderül, hogy legyél bárhol, elég egy telefon, tablet vagy számítógép ahhoz, hogy valami rendkívüli részese legyél.

A Katonában csak úgy, mint eddig, idén is rendhagyó produkcióval várják a nézőket: este 8-kor kezdődik az Egérfogó háromszor című, csak erre az estére összerakott előadás, amely a Hamlet ikonikus jelenetét mutatja meg három fiatal rendező értelmezésében. Egy jelenet, három szereposztás, három rendezés.

A csavar az a történetben, hogy a színpadon elhelyezett 360°-os látószögű kamera segítségével olyan élő közvetítést nyújtunk, amin keresztül bárki, bármikor, és bárhonnan bekapcsolódhat az előadásba, az interaktív megoldásnak köszönhetően pedig még eldöntheti, adott pillanatban a színpad melyik részét szeretné látni, az előadás melyik részletére akar figyelni.

Az élő közvetítés este 8 órától itt is látható.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.