2017. október 26., csütörtök

HA AZT AKARJUK, HOGY EGY NŐ, NŐKÉNT ÉLHESSEN, ÉS JÁRHASSON MINISZOKNYÁBAN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2017.10.26.


Drága embertársaim! Kijelenthetjük, hogy beütött a csütörtök, amely a hét számomra legkedvesebb napja, amikor is a kormány – Lázár János tehetséges művész úrnak köszönhetően – töményen tolja a pofánkba mindazt, amit egy hétig részletekben. Ám mióta pontosan egy héttel ezelőtt kiderült, hogy a kampányüzemmód jelentősen ritkítani fogja ezeket az 1-2 személyes színpadi performanszokat. Tehát még az is lehet, hogy vagy lesz ma kormányinfó, vagy nem lesz.

Ehhez képest van ennek az országnak egy hihetetlen miniszterelnök-helyettese, talán Semjénzsoltnak hívják. A Fidesz-KDNP fontosabb és kevésbé fontos oszlopaihoz hasonlóan ő is az ócska nemzeti konzultációs agymosással házal az országban, tegnap éppen Zalaegerszegen tartott fórumot, ahol a Magyar Nemzet kérdéseire válaszolt. A kötelező sorosozáson túl szóba került a szexuális zaklatások ügye. Az újságíró azt kérdezte, elképzelhető-e, hogy a kormány kampányt indít azért, hogy csökkenjen az ilyen erőszakos esetek száma, az emberek jobban tiszteljék egymást. A keresztény, demokrata, nemzeti, polgári és ki tudja még milyen kormány második emberének válasza:

Hát ez mind nagyon szép és kegyes dolog, és mit természetesen minden ilyen szép és kegyes dolgot támogatunk, de az a helyzet, hogy ezek – hogy mondjam – el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt, és arról, hogy mi a nők helyzete a saria árnyékában, az iszlám világban, arról érdemes megkérdezni azokat a nem muszlim nőket, akik iszlám környezetben élnek. Tehát ha a nőket az erőszaktól meg akarjuk védeni és azt akarjuk, hogy egy nő nőként élhessen, és járhasson miniszoknyában, kendő nélkül és – hogy mondjam – szabadon élhessen mint nő, akkor a legfontosabb dolog az, hogy a migrációt megállítsuk és ne engedjük azt, hogy a tömeges iszlám következtében a saria árnyékában és fenyegetésében kelljen élnie a nőknek. Ezért minden hölgyet arra kérek, hogy azt gondolja meg, hogy ha ő szabadon, nőként akar élni, akkor most az a legfontosabb, hogy illegális migráció ne fenyegesse őket.

Akkor én arra kérek most mindenkit, hogy nézze meg ezt a kurva felvételt, nézze meg azt az ájtatos, kenetteljes orcát, és jegyezze meg jól ezeket a szavakat. Ilyen sehol a világon nincs, vagy ha van, az ember biztosan nem szeretne szívesen a világ ilyen részein élni. Ahol egy híres, közismert, keresztény nagyemberről kiderül, hogy mellékfoglalkozásként egy életen át nőket molesztált, vagy ha úgy tetszik visszaélt a pozíciójával és megalázó helyzetbe hozott neki kiszolgáltatott nőket, a kormány kussol az egész ügyről, mintha nem is létezne, majd amikor a rengeteg lélekmérgező, hazug, de legalább milliárdos propagandakampány országában arról kérdezik a kormány második emberét, nem kellene esetleg ezzel a kérdéssel is foglalkozni, nekiáll tömeges iszlámozni, sariázni, illegális migrációzni. Nem elítélik az erőszak minden formáját, hanem ebből is kihozzák, hogy mert a muszlimok erőszakos gecik. Sokszor éreztem az utóbbi időben, hogy elsüllyedek szégyenemben, de ez valamiféle új fokozata a gyalázatnak. Egyszerűen nem értem, hogyan fetrenghetünk ebben a lelki-szellemi válságban...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.