2017. október 12., csütörtök

KILOMÉTEREKRŐL BŰZLIK A PÁLYÁZAT, AMIT ORBÁN VÉDETT A PARLAMENTBEN

444.HU
Szerző: SARKADI ZSOLT
2017.10.12.


Hétfőn Hadházy Ákos, az LMP társelnöke Orbán Viktort kérdezte a parlamentben egy egészségügyi tenderről, amin az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) aneszteziológiai munkaállomásokat és lélegeztetőgépeket akart beszerezni. A pályázatokon a GE Hungary több százmillióval olcsóbb ajánlatokat adott, mint a többi, egymáshoz közeli ajánlatokat tevő cég, mégis megpróbálták kizárni a GE-t, mondván, nem teljesíti a követelményeket. Az LMP-s politikus szerint azért akarták kizárni az amerikai céget, hogy így egy kormányközeli vállalkozást segítsenek a győzelemhez.

A GE a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, mivel szerintük az ÁEEK által előírt feltételek csak egyetlen gyártó termékeit engednék beszerezni. A bizottság végül a GE-nek adott igazat, és 50 millió forintra bírságolta az ÁEEK-et.

Orbán erre annyival tudott válaszolni, hogy Hadházy bizonyára a GE-nek lobbizik, és annyira korrupt, hogy ilyen szintű korrupciót Orbán még soha nem látott a parlamentben.

Megszereztük a pályázatok bontási jegyzőkönyveit, amikből tényleg a Hadházy által leírtak látszanak.

Az aneszteziológiai munkaállomások beszerzésére az ÁEEK-nek összesen 1 723 800 000 forintja volt, és a 2017. május 26-i határidőig beérkező 4 ajánlat közül három nagyjából ekörül az összeg körül mozgott.
  • A Med & Trade Co Bt. 1 942 925 000,
  • a NovelMedix Zrt. 1 787 918 975,
  • az Avas Egészségügyi Centrum Kft. 1 715 000 000,
  • a GE pedig 991 166 684 forintos ajánlatot tett.
A bontási dokumentációban az is szerepel, hogy az ÁEEK megszabott 24 olyan követelményt, amik teljesítése előnyösebb elbírálást jelent. Ezek közül a Med & Trade, a NovelMedix és a GE is 12 követelményt teljesített, az Avas csak 8-at.

Lélegeztető munkaállomásokra az ÁEEK-nek 1 730 300 000 forintja volt, erre a pályázatra a június 4-i határidőig 3 ajánlat érkezett.
  • A Med & Trade Co 1 773 429 500,
  • a NovelMedix az Anamed Kft-vel közösen 1 709 024 000,
  • a GE pedig 972 204 563 forintos ajánlatot tett.
Az ÁEEK ennél a pályázatnál is 24 előnykövetelményt szabott meg, és itt nem a GE teljesítette a legtöbbet, hanem a NovelMedix és az Anamed pályázata. Ez 16 pontban felelt meg a kedvező elbírálás követelményeinek, a GE 14-ben, a Med & Trade 4-ben.

A GE tehát mindkét pályázaton több mint 700 millióval olcsóbb ajánlatot tett, és az aneszteziológiai munkaállomások bontási dokumentációja szerint annál a pályázatnál még érdemi minőségi különbség sem volt a GE, a NovelMedix és a Med & Trade Co ajánlata között. A GE ezért is fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, hiszen úgy ítélték meg, hogy ők tették a legversenyképesebb ajánlatokat, mégis szabályozási eszközökkel ütötték el őket a győzelemtől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.