2017. október 16., hétfő

NEM HAGYOM SZÓ NÉLKÜL

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.10.15.


Állok a villamosmegállóban, gyanútlanul, kit sem sejtve. És akkor hirtelen rám mosolyog egy magyar származású milliárdos.

Ismerem ezt az arcot, naponta ezerszer tolják a képembe a fizimiskáját, még a nevét is odaírják, annyira hülyének néznek, hogy azt hiszik, ha egyszer mondják, nem tudom megjegyezni.

Naná, ő a Soros! A híres, nevezetes. Akitől rettegni kell, mert rosszat akar nekünk.

Terve van a Sorosnak, és most azt kéri tőlem a kormány, plakáton, konzultációs levelekben, és mindenütt, ahol módjában áll elkölteni a adófizetők milliárdjait, hogy ezt a tervet, ami a Sorosé, ne hagyjam szó nélkül.

Mit is mondhatnék. Káromkodni nincs már kedvem, akit kellett, elküldtem rég az anyjába.

De jól van, legyen úgy, ahogy akarjátok! Nem kellett volna ezért milliárdokat kidobálni az ablakon, megmondtam volna én nektek ingyen is.

Szóval, az a helyzet tisztelt Főkérdező, hogy gazemberek vagytok. Tudjátok, hogy miért.

De hátha nem mindenkinek világos. Mari néninek például Balatonborzadályon, és Józsi bácsinak Dunarettentőn. Ők azok, akiket ti a propagandátokkal halálra hülyítetek.

Ti tudjátok a legjobban, hogy a Soros-terv nem létezik. Valamelyik éceszgéberetek találta ki. Nem hinném, hogy maga a Főkérdező, ő leginkább stadionban és szotyolában utazik.

Arra lett szotyializálva...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.