2017. október 10., kedd

SERES: ITT AZ IDEJE KIÁLLNI A JOBBIK MELLETT

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző:SOROS LÁSZLÓ
2017.10.10.


Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania. Kivéve a kormánynak.

Egyelőre még nem az állampárt, csak az állampárt által eltartott pszeudocivil egylet lengette be egy politikai párt betiltását, de ne tévedjünk, ami ma még egy pszeudocivil izé előretolt véleménye, az holnapra már állampárti akcióterv, plakátkampány, kormányprogram. Az alapjogok lenézéséért felelős Alapjogokért Központ persze kicsit előreszaladt, egyelőre még nem a betiltás a tét, csak ügyészségi nyomozás folyik a Jobbik ellen, "számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségszegés vétségének gyanúja" miatt.

Még az is lehet egyébként, hogy nem betiltani akarja a pártállam a Jobbikot, csak a vizsgálat idejére, tehát év végéig, sőt, egészen a választásokig napirenden tartani az "ügyét". Az ügy pedig az, hogy a Jobbik nem hajlandó elszámolni gyanús pénzeivel, plakátszerződéseivel, nem tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségeinek, ergo be- és kiszámíthatatlan, jogsértő, és különben is Soros. Illetve Simicska. A Fidesz külön felhívta a figyelmet arra, hogy

Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartania,


de nem vette észre a helyzet komikumát,és nem tett a kijelentés mögé röhögő szmájlit, ellenben az ügyészi vizsgálatot megelőlegezve "illegális pártfinanszírozási botrányról" delirált. A Jobbik mindezt, teljes joggal, "a diktatúra kiterjesztésének, a szabadságjogok korlátozásának" nevezte, az LMP pedig szolidaritásból az alapjogokért valóban küzdő TASZ-hoz fordult (dacára annak, hogy a Jobbik alig két éve, még a Fidesz előtt eltakarítandó problémának tartotta a TASZ-t). De mi is történt itt néhány nap alatt, és miért indulhatunk ki abból, hogy ez nemcsak egy párt, hanem mindannyiunk szabadságjogait fenyegeti?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.