2017. november 6., hétfő

A CINIZMUS ORGIÁJA!

CIVILHETES
Szerző: PROF. DR. LAKATOS GYULA
2017.11.06.


Ha így haladunk, újra megépülhet Recsk és Hortobágy? EU - pénzből, hogy jusson valami a haveroknak is

Tanulságok egy súlyos incidens esetéből!
Ha eddig valakinek, akár a jobboldalon is, illúziói voltak a NER természetét illetően, tudni kell, hogy a hatalmi tébolyból elkövetett intézkedések nem állnak meg félúton, az úthenger bárkit elüthet.
Az Ökotársat ért rendőrtámadás arra emlékeztet, hogy 1952- ben, a Dunántúlon kitelepítéseket hajtott végre hasonló stílusban az akkori politika.
Az egyik „brigád” (hatósági ember fegyveresekkel) este 9-kor indult a megyeszékhelyről és tíz óra után ért a célszemély házához. Felzörgették a már alvó családot és adtak fél órát, hogy a legfontosabb cuccaikat felpakolják a teherautóra, amely a Hortobágyra induló vonathoz vitte őket.
A megtámadott és megriadt családfő menekülőre fogta a dolgot, de közben megszúrta az egyik fegyverest, egy másikat is megsebesített. Aztán meg sem állt az osztrák határig.
Szóval, az erőszak könnyen erőszakot szül.
Erre nem csak a Bibliában, de a magyar történelemben is számos példa található. Az Ökotárs lerohanása régi eseteket idézett fel és a rendvédelmi szervek feltételezett bunkósága, dilettantizmusa mögött én az illiberális demokrácia bunkóságát látom.
Az Ökotárs és más alapítványokat a rendszerváltozás után, a demokrácia fejlesztése érdekében, demokratikus államok támogatásával, államközi egyezmények alapján hozták létre.
A kormány mostani támadása egyértelműen a demokrácia visszaszorítása jegyében történik, Orbán tusványosi kinyilatkoztatása alapján...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.