2017. november 13., hétfő

"A MEGÉLHETÉSI GYEREKVÁLLALÁS" FELEMLEGETÉSÉVEL ORBÁN AZT AKARJA ELÉRNI, HOGY A SZEGÉNYEK MARADJANAK ÖRÖKRE SZEGÉNYEK

MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2017.11.13.


Sok újdonságot nem mondott Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán, de azért futotta pár erős kijelentésre. Melyek közül a legbicskanyitogatóbb kétségtelenül a jó öreg szegényellenes kamu, a “megélhetési gyerekvállalásról” szóló mondat volt.

“Nálunk nincs jövője annak az életformának, amely nem a gyerekekért, hanem a gyerekekből akart megélni” – mondta miniszterelnök.

A felmérések a
,zt mutatják hogy a magyar emberek több gyereket szeretnének vállalni, mint amennyi most születik. Sőt a kormány is azt szeretné, hogy több gyerek szülessen a mostaninál. Azt is tudjuk különféle kutatásokból, hogy az emberek akkor vállalnak gyereket,
  • ha tudják, hogy anyagi biztonságban fel tudják nevelni,
  • ha a szülők között egyenlően oszlanak meg a gyereknevelési terhek, és
  • ha az állam is beszáll a gondoskodás terheinek a viselésébe.
Azt is tudjuk, hogy a 2008 óta egy fillérrel sem emelt családi pótlék mennyire elég: semmire. Innen nézve arról beszélni, hogy valaki a megélhetés érdekében vállalna gyereket, teljesen abszurd.

És itt abba is hagyhatnánk, hiszen ha egy ember sem tudna megélni a gyerekek után járó juttatásokból – márpedig ez tény -, akkor könnyű belátni, hogy a “megélhetési gyerekvállalás” mekkora kamu...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.