2017. november 6., hétfő

"KIS MAGYAR VALÓSÁG"

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR MÁRIA
2017.11.05.


A veronai tragikus buszbaleset áldozatainak hozzátartozói a Facebook-on ezzel a címmel tettek közzé közleményeket a tragédia óta eltelt eseményekről. Az azóta megismert adatok bőségesen alátámasztják felháborodásukat és elkeseredésüket.

A sítúrájukról hazafelé tartó Szinnyei Merse Pál Gimnázium tanulóit, volt diákjait, tanárokat és családtagokat szállító autóbusz 2017. január 20-án éjjel Verona közelében letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd az autópályahíd pillérének csapódva kigyulladt. Az 56 utas közül tizenheten meghaltak és 26-an megsérültek.

A kormány január 23-ára nemzeti gyásznapot rendelt el. Áldozatkész segítőkészsége ebben szinte ki is merült.

Már februárban elterjedt a sajtóban, hogy a buszban illegálisan beszerelt üzemanyagtartály volt. Czakó Tibor, a buszt tulajdonló Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezető igazgatója ezt határozottan cáfolta. „Gyári leírások bizonyítják, hogy a busz elejénél gyárilag felszerelt üzemanyag-tartályok vannak” – írta az MTI-nek.

Czakó nem túl meggyőző érvelését – hiszen a gyári leírás nyilván nem tünteti fel az utólag beszerelt póttartályt – a nyilvánosságra került baleseti jegyzőkönyv egyértelműen cáfolta. Rögzítette - fotókkal is illusztrálva - hogy a két gyári tartály mellett a busz közepén egy 370 literes engedély nélkül beépített póttartály is volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.