2017. november 25., szombat

PÁRBESZÉD-KÉPTELENSÉG

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző. GUSZTOS ISTVÁN
2017.11.25.


A Fidesz vagy 20 éve törekszik arra, hogy egymással szót érteni képtelen, gyűlölködő részekre ossza a társadalmat. Teszi ezt azért, mert úgy számol: a szélsőjobboldalról megnyerhető szavazókkal, pártokkal együtt biztos többsége lehet. E számítást 2010 óta az idő igazolta.

Néha eszembe jut, 1997-98-ban mennyire megdöbbentem, amikor tapasztaltam, munkahelyemen is: korábban egymást kedvelő kollégák gyűlölni kezdték a másikat, vagy egyszerűen nem álltak szóba egymással. Teljesen világos, hogy a megosztó tényező a Fidesz megítélése volt.

Úgy 2000 táján láttam először olyan fideszeseket, sokat, akik nyíltan és büszkén mutogatták kedvenc lapjukat, a Magyar Demokratát. Mindig érdekelt, mit kedvelnek, mit utálnak mások – hát persze hogy belenéztem a lapba. Korábban is, mert igyekeztem tájékozódni. A lap saját anyagainak (új)nyilas-(neo)náci tendenciája tehát nem lepett meg, de az, hogy fideszes ismerőseimet nem zavarta a Gede testvérek kiadványainak reklámozása, meghökkentett. Igaz: a már akkoriban is imádott Vezérüket, Orbán Viktort sem zavarta. Már akkor sem zavarta – pedig a legalja náci-nyilas, antiszemita irományokról volt szó, ráadásul úgy, mintha azok nélkülözhetetlen, mindeddig eltitkolt és életbe vágóan fontos hiteles ismereteket közvetítenének...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.