2017. december 15., péntek

"CSAK A JELSZAVAK MÁSOK A JOBBIK ALATT, A SZAR MARADT"

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2017.12.15.


Tiszavasvárit Vona Gábor 2010-ben a Jobbik fővárosaként emlegette, mintavárost ígért. Hét éve vezeti jobbikos polgármester a települést, a párt azóta néppártosodik, de helyben kevés dologra lehet rámondani, hogy igazi sajátosság lenne. Talán csak az, hogy a romák egy része Jobbik-szavazónak mondja magát. Így próbálnak túlélni.

– Hova rohan? Talán baj lesz abból, ha késik két percet? – kérdezi egy roma közmunkástól a tiszavasvári trafikos.

– Soha nem lehet tudni nála – mondja sejtelmesen a fiatal férfi. Zagyva György Gyulára, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselőjére utal, aki nagyjából másfél éve a tiszavasvári közmunkaprogramot vezeti, rá rövidesen visszatérünk.

A város önkormányzatát december 8-án kötelezte háromszázezer forint bírság megfizetésére a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság és kimondták, az önkormányzat diszkriminálta a romákat. A bíróság elutasította az önkormányzat keresetét és az Egyenlő Bánásmód Hatósággal értett egyet, akik szerint Tiszavasvári önkormányzata megsértette a helyi romák emberi méltóságát. A Társaság a Szabadságjogokért 2016 márciusában fordult a hatósághoz, miután az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a Becsület Légiója egyesülettel, az EBH korábbi határozata pedig megállapította, hogy a tiszavasvári önkormányzat támogatásával és részvételével zajlott bejárások alkalmával zaklatták a cigánytelepek lakóit, és ezzel az önkormányzat megsértette az egyenlő bánásmód követelményét.

Az Orosz Mihály Zoltán-féle Becsület Légiójának azóta nyoma sincs a 13 ezres Tiszavasváriban, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugati részén elhelyezkedő város két szélén található szegregált nyomortelep maradt. A bűdi telepen laknak hagyományosan a magyar cigányok, a romungrók, a szentmihályi területen nagyjából kétezer oláh cigány, jellemzően a Keskeny és a Széles utcákban. Szilárd útburkolat nincs, csak sár mindenütt. A tájkép annyiban változott a néhány hónappal ezelőttihez képest, hogy már senki sem gázol bokáig a szemétben. A közmunkások szorgosan szedik a háztartási hulladékot, amit nem tudnak elégetni...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.