Szerző: DOMÁN ANDRÁS
2017.12.01.
Epizódok a titkok házából
Kéthly Annát a kormányba!
Csoma Mózes: Korea és Magyarország 1956-ban
Takács Tibor: A párttitkár halála
Nem tudom, mennyire érdeklik a Kádár-korszak titkosszolgálati történetei a fiatalokat, de azt hiszem, hogy az idősebbek kíváncsian és némi borzongással olvassák, hogyan működött az a rendszer. Még én is, aki újságíróként az átlagnál közelebb voltam a politikához, de az alábbiakhoz hasonló ügyekről fogalmam sem lehetett. Ez a tanulmánykötet:
Epizódok a titkok házából
tíz esetet dolgoz fel, amelyek közül csak hármat idézek. Például a nemzetközi hálókocsi-kalauzokét, akik legálisan is degeszre kereshették magukat csempészáruval, cserébe a disszidensek között végzett hírszerző munkájukért, de még többet akartak. Az 50-es évek végén különleges helyzetben volt, aki havonta négyszer-ötször kimehetett Bécsbe, havi 1000 (akkori!) forintért hozhatott be legálisan vámmentes árut, amelyet le kellett adnia a Belügyminisztériumban, és forintban megkapta az ellenértéket. Csakhogy a kalauzok BM-es tartótisztje vérszemet kapott, és sokkal nagyobb értékben kezdett rendelni órát, öngyújtót, nejlonharisnyát és egyebeket, amelyek eladásából ő is megszedte magát. Amikor 1962-ben lebuktak, 1,7 millió forint értékű csempészetről szólt a vád (hihetetlenül nagy összeg volt ez akkor), és a főkolomposokat zárt tárgyaláson tíz évre ítélték. Ám hamar kiengedték őket, sőt mentesítették a joghátrányok alól, a belügyes alosztályvezető később egy civil minisztériumban dolgozott.
Hasonlóan tanulságos, hogy 1968-ban hogyan kényszerítették kivándorlásra Marton Jánost, az IBUSZ volt vezérigazgató-helyettesét, majd bécsi irodavezetőjét. A korábban kommunista, de börtönbüntetése, majd rehabilitálása után a párton kívül maradt szakember ötletgazdag menedzser és kiváló szervező volt, aki ellen a titkosszolgálatok állandóan kifogást emeltek, mert hol magyar származású izraeliek, hol Nyugat-Németországba kitelepített svábok csoportos beutaztatásával akarta fellendíteni az idegenforgalmat.
Egyedi eset, de érdekes Hollósi Péter rendőr alezredesé, aki postai levélcenzorként addig tanulmányozta a külföldről érkező levelekben a Jugoszlávián át Olaszországba vezető disszidálási útvonalakat, míg 1970-ben maga is lelépett. Pedig a korábbi ÁVH-s nem volt a nyugati demokráciák híve, éppen túlzott liberalizmusa miatt morgott a kádári vezetés ellen. De kiment, ám hamar kiderült, hogy az ottani titkosszolgálatoknak semmi hasznuk belőle, mert a postai borítékfelbontás módszerén és néhány személyi pletykán kívül semmi értelmeset nem tudott elmondani. Kallódott, kínlódott, aztán hirtelen hazajött. Előbb halálra, aztán húsz évre ítélték, további sorsa nem ismert. Az idézett tanulmányok szerzői: Cserényi-Zsitnyányi Ildikó, Krahulcsán Zsolt és Borvendég Zsuzsanna.
(Szerkesztette Okváth Imre és Palasik Mária, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Kronosz Kiadó, Budapest–Pécs, 2017, 305 oldal, 3500 Ft)...
Csoma Mózes: Korea és Magyarország 1956-ban
Takács Tibor: A párttitkár halála
Nem tudom, mennyire érdeklik a Kádár-korszak titkosszolgálati történetei a fiatalokat, de azt hiszem, hogy az idősebbek kíváncsian és némi borzongással olvassák, hogyan működött az a rendszer. Még én is, aki újságíróként az átlagnál közelebb voltam a politikához, de az alábbiakhoz hasonló ügyekről fogalmam sem lehetett. Ez a tanulmánykötet:
Epizódok a titkok házából
tíz esetet dolgoz fel, amelyek közül csak hármat idézek. Például a nemzetközi hálókocsi-kalauzokét, akik legálisan is degeszre kereshették magukat csempészáruval, cserébe a disszidensek között végzett hírszerző munkájukért, de még többet akartak. Az 50-es évek végén különleges helyzetben volt, aki havonta négyszer-ötször kimehetett Bécsbe, havi 1000 (akkori!) forintért hozhatott be legálisan vámmentes árut, amelyet le kellett adnia a Belügyminisztériumban, és forintban megkapta az ellenértéket. Csakhogy a kalauzok BM-es tartótisztje vérszemet kapott, és sokkal nagyobb értékben kezdett rendelni órát, öngyújtót, nejlonharisnyát és egyebeket, amelyek eladásából ő is megszedte magát. Amikor 1962-ben lebuktak, 1,7 millió forint értékű csempészetről szólt a vád (hihetetlenül nagy összeg volt ez akkor), és a főkolomposokat zárt tárgyaláson tíz évre ítélték. Ám hamar kiengedték őket, sőt mentesítették a joghátrányok alól, a belügyes alosztályvezető később egy civil minisztériumban dolgozott.
Hasonlóan tanulságos, hogy 1968-ban hogyan kényszerítették kivándorlásra Marton Jánost, az IBUSZ volt vezérigazgató-helyettesét, majd bécsi irodavezetőjét. A korábban kommunista, de börtönbüntetése, majd rehabilitálása után a párton kívül maradt szakember ötletgazdag menedzser és kiváló szervező volt, aki ellen a titkosszolgálatok állandóan kifogást emeltek, mert hol magyar származású izraeliek, hol Nyugat-Németországba kitelepített svábok csoportos beutaztatásával akarta fellendíteni az idegenforgalmat.
Egyedi eset, de érdekes Hollósi Péter rendőr alezredesé, aki postai levélcenzorként addig tanulmányozta a külföldről érkező levelekben a Jugoszlávián át Olaszországba vezető disszidálási útvonalakat, míg 1970-ben maga is lelépett. Pedig a korábbi ÁVH-s nem volt a nyugati demokráciák híve, éppen túlzott liberalizmusa miatt morgott a kádári vezetés ellen. De kiment, ám hamar kiderült, hogy az ottani titkosszolgálatoknak semmi hasznuk belőle, mert a postai borítékfelbontás módszerén és néhány személyi pletykán kívül semmi értelmeset nem tudott elmondani. Kallódott, kínlódott, aztán hirtelen hazajött. Előbb halálra, aztán húsz évre ítélték, további sorsa nem ismert. Az idézett tanulmányok szerzői: Cserényi-Zsitnyányi Ildikó, Krahulcsán Zsolt és Borvendég Zsuzsanna.
(Szerkesztette Okváth Imre és Palasik Mária, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Kronosz Kiadó, Budapest–Pécs, 2017, 305 oldal, 3500 Ft)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.