2017. december 19., kedd

KIRÁNDULÁSOKRA KÖLTÖTTE AZ ÁLLAMI CÉG TÁMOGATÁSÁT AZ MVM TITOKZATOS PÁRTFOGOLTJA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2017.12.18. 


4,5 millió forintot kapott a Magyar Villamos Művektől egy rejtőzködő alapítvány, amelynek nincs honlapja, és üresek a beszámolói. Adatigényléssel derítettük ki, mire költötték a pénzt: kirándultak Boszniában, Borsodban és Erdélyben.

Júliusban számoltunk be arról, hogy 4,5 millió forintot adott az MVM a Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítványnak, aminek nincs honlapja, a beszámolói üresek, és a tevékenységének nincs nyoma sehol.

Előzmények:

4,5 millió forintot adott az MVM egy rejtőzködő alapítványnak

A CÖF 508 millió forintos támogatása után kutakodva 2017 májusában nyilvánosságra hoztuk az MVM által 2014-2017 között kiosztott támogatások teljes listáját, és olvasónk, András hívta fel a figyelmünket arra, hogy van egy fura tétel az összesítésben.

2016-ban az MVM 4,5 millió forintot adott a Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítványnak “általános tevékenység támogatása” címszóval.

Ez azért nagyon érdekes, mert az alapítvány tevékenységéről szinte semmit nem lehet tudni. Honlapja nincs, a Google keresője nem ad érdemi találatot a nevére, és a bíróságon leadott beszámolóikból sem derül ki róluk semmi. A dokumentumok szerint ugyanis 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben egy fillér bevételük és kiadásuk sem volt. A 2016-os beszámolójuk mérlegébe viszont semmit nem írtak a bevétel- és kiadás-rovatba, pedig legalább az MVM-től kapott 4,5 millió forintot fel kellett volna tüntetniük.

A Dunakeszire bejegyzett alapítvány képviselője és elnöke Botka Gábor János. Egy azonos nevű férfi korábban önkormányzati képviselő volt Dunakeszin a Fidesz színeiben, és a HVG 2013-ban számolt be arról, hogy aláírásonként 100 forintot fizetett a rezsicsökkentési kampányban az aláírásgyűjtőknek.

Közadatigénylésben kértük ki az MVM-től a Patrónussal kötött támogatási szerződést (PDF), és abból az derült ki, hogy az alapítvány rengeteg dologgal foglalkozik: kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális, jogvédő, nemzetközi valamint sporttevékenységet is végez, és ezekre a célokra kapott pénzt az MVM-től.

A megállapodás szerint a Patrónusnak 2017. november 15-ig kell(ett) elszámolnia az MVM felé a pénzzel, ezért november 17-én kikértük az állami cégtől az alapítvány beszámolóját.

Az MVM az Infotörvényben meghatározott 15 napos válaszadási határidő után, egy emlékeztető üzenetet követően megküldte a Patrónus által készített dokumentumot.

A hatoldalas beszámoló (PDF) szerint az alapítvány az alábbi tételekre költötte az MVM-től kapott 4,5 millió forint közpénzt:

– kommunikációs, tervezési, adminisztratív költségek
– kirándulás Bosznia-Hercegovinába
– kirándulás Harsányba (Borsod)
– kirándulás Erdélybe
– bankszámlaköltségek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.