2017. december 3., vasárnap

MÁST MUTAT A LÉTRA - MÁSODFOKRA KERÜLT VÁRADI ANDRÁS HALÁLÁNAK ÜGYE

CIVILHETES
Szerző: Híres ember
2017.12.03.


Az elsőfokú ítélet szerint a gázoló sofőr nem tudta volna elkerülni a balesetet. Váradiék ügyvédje szerint továbbra is sok a tisztázatlan kérdés.

Majdnem napra pontosan három évvel a halálos baleset után, október 17-én a Székesfehérvári Járásbíróság lezárta a Váradi András elgázolása miatt első fokon indult eljárást. Az ítélet szerint az alcsútdobozi juhászt elütő idős férfi nem felelős, mert nem tudta volna elkerülni a balesetet. Ám ezzel nem került pont az ügy végére, hiszen a Váradi családját képviselő Magyar György az ítélet kihirdetésekor közölte, hogy fellebbeznek. Az ügyvéd állítja: azért sem fogadják el az ítéletet, mert még az utolsó tárgyalás előtt is születtek olyan dokumentumok, amelyek újabb kérdéseket vetettek föl. A bíróság és a gázoló jogi képviselője szerint viszont kellőképpen tisztázódott minden, így le lehetett zárni az eljárást.

Váradi Andrást 2014. október 11-én, az önkormányzati választások előestéjén gázolta el egy Ausztriában élő, de Felcsúton is gyakran megforduló idős férfi. A juhász olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően meghalt. (A baleset körülményeiről lásd: Tisztázatlan körülmények között, Magyar Narancs, 2015. április 23.)

A tanúvallomások és szakértői vélemények alapján így rekonstruálták a balesetet: amikor Váradi András Etyek és Alcsútdoboz között este hazafelé közlekedett, a kocsija tetejéről leeshetett a létrája, ezért megállt, hogy felvegye azt. Ugyanabban a sávban arra közlekedett egy másik autós, aki átment a létrán, de legalábbis ütközött azzal, majd megállt. Mindenesetre a létra valahogyan átkerült a másik sávba – az első leírások szerint –, ahonnan Váradi megpróbálta visszahozni, de elütötte az Etyek felől érkező (akkor 84 éves) férfi. A juhász testét 26 méterre találták meg az ütközés feltételezett helyétől, a létra pedig az előzőleg megálló gépkocsi és a szalagkorlát közé került...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.