2018. január 15., hétfő

AZ ÁLLAM NYAKÁN MARADNAK A MÉREGDRÁGÁN MEGÉPÜLŐ STADIONOK?

QUBIT
Szerző: GOALIEATH
2018.01.15.


Nem egyszerű dolog stadiont üzemeltetni Magyarországon: üzletileg eddig kevés elkészült létesítményt sikerült sikerre vinni. Ráadásul egyre inkább úgy tűnik, hogy a hamarosan elkészülő újabb stadionokban sem sokan látnak fantáziát – így végső soron több helyen is az államra vagy az önkormányzatokra maradhat a feladat, és természetesen az esetleges veszteség is.

Miskolcon sem mer senki belevágni

Nemrég a debreceni Nagyerdei Stadion és a Groupama Aréna működésével foglalkoztunk részletesen, most a közeljövőben elkészülő stadionok miatt érdemes elővenni a témát. Kiderült ugyanis, hogy az új diósgyőri stadion üzemeltetésére kiírt közbeszerzésre sem volt jelentkező, pedig az idő sürget, hiszen a stadiont az eredeti tervek szerint, már februárban átadnák.

Hogy a DVTK-stadion működtetése éves szinten mennyibe kerülne, arra csak becslések vannak – vetette fel a múlt héten a boon.hu. A lap szerint ki lehetne indulni a régi, elbontott stadiont korábban üzemeltető társaság adataiból, tehát abból, hogy az ezt végző cég, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. éves szinten 40 millió forintot kapott a feladat ellátására a miskolci önkormányzattól, de nem érdemes: ez a gazdasági társaság ugyanis csupán 4 főt foglalkoztatott, az őrzést, az állagmegóvási feladatok ellátását – a regionális munkaügyi központ közreműködésével – közfoglalkoztatottakkal látták el.

Mivel az új stadion közel kétszer akkora lesz, mint az előző, és az üzemeltetést magasabb műszaki színvonalon végzik majd, mint korábban, illetve aligha lehet megúszni a szakértelemmel rendelkező munkavállalók alkalmazását, óvatos becslések szerint is jóval több mint 100 millióba, de lehet, hogy éves szinten 200 millió forintnál is többe kerül majd a Diósgyőri Stadion üzemeltetése.

A borsodi lap kérdésére egyébként a stadion felépítésére alapított projektcég, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezetője elmondta: a sikertelen közbeszerzés arra jó volt, hogy kiderüljön: van 2-3 érdeklődő, illetve variáció a jövőbeli üzemeltetésre.

A mostani miskolci helyzet kísértetiesen hasonlít a tavaly őszi szombathelyihez. Akkor a Haladás új stadionját már megnyitották volna, amikor kiderült, hogy senki sem akarja üzemeltetni. Végül némi huzavona után ideiglenesen a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-t bízták meg a feladattal – ezt a céget is a stadion felépítésére alapították. Ugyanakkor ebben az esetben is vállalnia kell valakinek a költségeket, és a hírek szerint Szombathely városának is be kellett szállnia 9 millió forinttal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.