2018. január 12., péntek

AZ EMBEREK NEM KAPZSIK, KEDVES PÉTER, HANEM ÉHESEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.01.11.


Harrach Péter, a mindig komoly kereszténydemokrata politikus ma délelőtt igét hirdetett. Miután a gyermekéhezést és a szegénységet úgy nagy általánosságban sikerült megszüntetni – az új KSH számítási módszernek köszönhetően – úgy Harrach véleménye szerint minden társadalmi réteg helyzete javult Magyarországon. Kész, ha ezt maga a KDNP frakcióvezető mondja, akkor biztosan igaz, mert hát eddig sem hazudtak soha, hisz ők mélykeresztények. Lássuk mit is mondott pontosan.

"Minden társadalmi réteg helyzete javult az elmúlt években Magyarországon – mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus kiemelte: a szegénység kockázata csökkent, és egy nemzetközi felmérés szerint a magyarok 84 százaléka optimistán tekint 2018-ra. Ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben van Magyarország mint Franciaország, Olaszország vagy Belgium" – jegyezte meg.

Abban már rögtön az elején egyet kell értsek vele, hogy volt olyan társadalmi réteg, melynek helyzete valóban sokat javult az elmúlt években. Ez a társadalmi réteg pedig a felső tízezer, a magyarországi oligarcha réteg, mely az elmúlt években, a magyarok adóforintjait ellopva vált milliárdossá. Ez az a társadalmi réteg, melynek szinte a teljes politikai “elit” a tagja. Ők azok, akik VIP páholyokból nézik, ahogy a több milliárd adóforintból kitömött Felcsút sokadszorra is vereséget szenved minden arra tévedő vendégcsapattól.

Hogy ezen kívül melyik másik társadalmi rétegre gondolhatott a keresztényi szeretet szószólója, az számomra rejtély, hisz elég csak a KSH adatait megnézni ahhoz, hogy lássuk, ez mennyire nem igaz. A nyugdíjasok, a középkorúak, de még a gyermekek is rosszabb helyzetben vannak, mint voltak évekkel ezelőtt. A szegénység továbbra is százak, ezrek életét követeli évről évre. Idősek fagynak meg saját otthonaikban, mert nyugdíjuk már arra sem elég, hogy befűtsék a lakásukat. Családok, ahol szülőknek dönteniük kell, megveszik-e a szükséges gyógyszereket az elhatalmasodó rákkal szemben, vagy pedig meleg ételt adnak a gyermekeiknek.

Péter, kurvára nem javult idehaza a helyzet, akármit is hiszel te. A te hited ugyanis nem segít azokon, akik továbbra is képtelenek kitörni a szegénységből, mert a legközelebbi munkahely 100 km-es távolságban van. Sem azokon, akik az ünnepek alkalmával családostul mennek a Blaha Lujza térre, na nem turistáskodni, hanem meleg ételért. Az általatok oly nagy elánnal osztogatott tojást, krumplit és tűzifát sem véletlenül kapkodják el percek alatt. Az emberek nem kapzsik, kedves Péter, hanem éhesek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.