Szerző: Klubrádió / CSERNYÁNSZKY JUDIT
2018.01.04.
A lengyel és a magyar kormányfő közös sajtótájékoztatójából az amerikai Fox News az AP hírügynökség alapján azt emelte ki, hogy szerintük az Európai Unióban sikerült elterjeszteni kvótaellenes nézeteiket, amit egyre több ország támogat.A Washington Post Orbánt idézve Ausztriával példálózott, merthogy a választásokkal épphogy a demokráciát állították vissza, hisz az osztrákok is elutasították az uniós migrációs politikát. A magyar kormányfő ezzel összefüggésben fontosnak tartotta elmondani egyrészt, hogy az uniós menekültpolitika látványosan megbukott, - ezt egyébként a Deutsche Welle is tudósítása címében hangsúlyozta.
Másodsorban pedig azt, hogy az unió gazdasági növekedéséhez és biztonságához a magyarok épp úgy hozzájárultak, mint a lengyelek. Épp ez ad alapot arra, hogy beleszólhassanak az Unió jövőjébe. Ezt egyébként a Reuters tudósítása is fontosnak tartotta interpretálni, méghozzá a lengyel kormányfőt idézve, azaz kettejük összhangja több, mint figyelemfelkeltés. Ugyanakkor az AP tudósítása megjegyezte, hogy egyik fél sem említette meg az egymás iránti, kölcsönös szolidaritást, már ami a Tanácson belüli vétójogukat illeti abban az esetben, ha az Európai Unió szankciókkal sújtaná bármelyiküket.
Egyébként, ha csak a tudósítások címeit nézzük, akkor is tökéletes értékelést kapunk a két kormányfő találkozójáról: a Reuters azt emelte ki, hogy Lengyelország és Magyarország nagyobb beleszólást követel az unió jövőjének alakításába, a Bloomberg szerint az illiberális vezetők összetartanak, miközben a post-Brexit helyzetben zsugorodnak az uniós alapok. Az Unió rebellisei egységfrontba tömörülnek – így pedig az Euractiv fogalmazott. A Politico kiemelése telitalálat: Ne zárjanak, ne rekesszenek ki minket!...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.