2018. január 18., csütörtök

TÜNTETNI SZABAD, LÓGNI CSAK A SZÜLŐK SEGÍTSÉGÉVEL LEHET

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: BALLA ISTVÁN
2018.01.18.


Ha egy felhívásnak eleget téve pénteken nem megy iskolába a diák, az épp olyan, mintha bármely más nap kihagyná az órákat, azaz ha nincs szülői papír, akkor igazolatlan hiányzásnak számít. Magával a demonstrációval nincs dolga a fővárosi iskoláknak, hiszen délután négy után már nemigen vannak órák. Retorzió elvileg nem érheti a gyerekeket a részvételért.


Álljunk ki együtt egy igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért, amelyben a diákok nem lesznek agyonhajszolt zombik!

– áll egyebek között a néhány középiskolás diák által kezdeményezett pénteki Ne menj suliba – demonstrálj az oktatásért” rendezvénysorozat felhívásában. A kezdeményezők mellé állt a Független Diákparlament (FDP) is, és szerdáig a Facebookon több mint 11 ezren jelezték csatlakozási szándékukat, illetve további csaknem 35 ezren az érdeklődésüket (e számokat persze nem kell készpénznek venni a valódi részvételt illetően). A rendezvényre magánemberektől gyűjtöttek pénzt (az adakozók között volt Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója), de beszállt a német szociáldemokraták alapítványa, a Friedrich Ebert Stiftung is.

Iskolakerülés a tüntetés?

A közoktatási rendszer átszabása ellen eddig csak elszórt tiltakozások voltak, de azok mind felnőttekhez kapcsolódtak – pedagógusokhoz, szakmai szervezetekhez, szakszervezetekhez. E korábbi demonstrációkhoz legfeljebb csak csatlakoztak a leginkább érintettek: a diákok. Az pedig, hogy a szülők szervezzenek valamilyen megmozdulást, szinte elképzelhetetlen: van ugyan néhány szülői szervezet, de ezeknek kevés tagjuk van, esetleg éppen a kormányzati érdekek védelmében tűnnek fel időnként. Jellemző, hogy még mindig a többször leszerepelt, a szervezete tagságát bemutatni nem tudó Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke a média „szólaltassunk meg egy szülőt”-arca...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.