2018. február 8., csütörtök

AMIT A MAGYAR RENDŐRÖK NEM TALÁLTAK ORBÁN VEJÉNÉL, ELŐÁSTA AZ OLAF

24.HU
Szerző: SPIRK JÓZSEF
2018.02.08.


A Tiborcz-cég Elios egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett Szekszárd fideszes irányítóival a közvilágítási pályázatról. Ezek után olyan indulási feltételek kerültek a pályázati kiírásba, amelyeket kizárólag az Elios tudott teljesíteni. Az uniós nyomozás során az is bebizonyosodott: az Elios üzletági vezetője az elvileg független pályázat-előkészítői munkán is rajta tartotta a kezét.

A 24.hu megszerezte az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentését, amely az Elios Innovatív Zrt. 2009 és 2014 között kiírt uniós finanszírozású közvilágítási pályázatokon elért 13 milliárd forintos győzelemsorozatának hátterét vizsgálta. Az OLAF a 35 elnyert pályázat felénél talált szervezett csalásra utaló jeleket.

Cikksorozatunk második részében a szekszárdi pályázattal kapcsolatban feltárt vizsgálati eredmények részleteit ismertetjük.

Az Elios Zrt. – Orbán Viktor veje, Tiborcz István érdekeltsége – Szekszárdtól összesen 748 millió forintos megbízást kapott a közvilágítás korszerűsítésére. (A város területét két részre bontották, egy 381 és egy 367 milliós tendert írtak ki.)

Ez a két szekszárdi pályázat azért érdemel különös figyelmet az Elios által elnyert 35 önkormányzati projekt között, mert itt az OLAF szerint is bizonyítható, hogy a cég az egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett a város fideszes vezetőivel, majd pedig olyan indulási feltételek kerültek a pályázati kiírásba, amelyeket kizárólag az Elios tudott teljesíteni.

A Tiborcz-céget vizsgáló jelentés tényként kezeli, hogy Szekszárd akkori fideszes polgármestere, Horváth István már 2012-ben beszélt telefonon az Elios képviselőjével, Mancz Ivette-tel a pályázatokról. Ez fontos körülmény, mert a projektek kiírása csak fél évvel később jelent meg, tehát hivatalosan az Elios egyáltalán nem tudhatott volna a pályázati lehetőségről.

Az már az OLAF-nyomozás 2015-ös indulásakor ismert volt, hogy Hadházy Ákos, aki akkoriban még a város Fidesz-frakciójának képviselője volt (most az LMP társelnöke), hangfelvételt készített az önkormányzat 2012. augusztus 21-i rendkívüli üléséről. A testületet direkt azért hívta össze a polgármester, hogy a csaknem 750 millió forintos, a város számára 100 milliós önrésszel járó köztéri LED-es lámpacsere projektet beharangozza. A Fideszből távozó Hadházy 2015-ben a rendőrségen is vallomást tett a telefonos hangfelvétellel bizonyított egyeztetésről. Az OLAF is ezt a hangfelvételt kapta meg a rendőrségi nyomozati anyaggal.

Az uniós jelentés Szekszárdra vonatkozó része számos, meglehetősen speciális előírást is felsorol, amelyekkel a végletekig leszűkítették a lámpatenderre nevezni képes vállalkozások körét.

Nem sok szakmai érvet lehet felsorakoztatni amellett, hogy Szekszárdon miért pont csak olyan céget szerettek volna alkalmazni a munkára, amelynek az előző két évben legalább 380 millió forint bevétele volt LED-es közvilágítási megrendelésekből, és az előző öt évben volt legalább négy olyan egymást követő hete, amikor minimum 200 lámpát telepített hetente.

De ha mindez nem lett volna elég erős „Elios-barát” szűrő a kiírásban, a 2455 lámpára olyan részletes technikai paramétereket is előírtak, amelyek teljesen egybevágtak az Elios LED-lámpa beszállítója, a Tungsram-Schréder Zrt. termékeinek jellemzőivel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.