2018. február 13., kedd

AZ ELIOS ZRT. TULAJDONVISZONYAI: OFFSHORE CÉGEK IS FELTŰNTEK TIBORCZ ISTVÁN MELLETT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: OROSZI BABETT
2018.02.13.


Mióta kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Zrt. közbeszerzéseinél, a kormánypárti propagandasajtó Simicska Lajos nevének sűrű emlegetésével próbálja enyhíteni a meglehetősen kínos helyzetet. Azt állítják, hogy a cég az OLAF által vizsgált időszakban a Simicska tulajdonában álló Közgépé volt, így tehát Simicska akarata érvényesült az Eliosban is. Eközben a független és az ellenzéki sajtótermékek főként a miniszterelnök veje, Tiborcz István szerepét hangsúlyozzák. Kinek van igaza? Az Átlátszó utánajárt: Tiborcz és Simcska mellett brit virgin-szigeteki, ciprusi és svájci cégek is feltűntek a csalással vádolt cég tulajdonosi szerkezetében az évek során.

Az Átlátszó most az Elios Zrt. által a cégbíróságnak beadott hivatalos dokumentumok alapján mutatja meg, hogy mikor, ki volt a tulajdonos, és mi volt Tiborcz szerepe a cégnél olyankor, mikor éppen nem volt közvetett tulajdonos.


Kutakodásunk során arra a következtetésre jutottunk, hogy Tiborcz István 2009-ben közvetett tulajonos volt, egyben aláíró ügyvezető és igazgatósági tag. 2010-től már nem volt tulajdonos, de maradt az igazgatóság tagja 2012 júniusáig, majd 2012 júniusától 2014 januárjáig igazgatótanácsi tag, 2014 áprilisától 2015 májusáig ismét közvetett tulajdonos a csalással vádolt vállalkozásban, amely többször nevet is változtatott: 2009-ben ES Holding Zrt. néven alakult, 2010-ben E-os Innovatív Zrt.-re, majd 2013-ban Elios Innovatív Zrt.-re változtatta a nevét.

Az is igaz, hogy a Közgépen keresztül egy időben Simicska Lajos is jelen volt a tulajdonosi struktúrában. Ám az oligarcha jóval előbb kiszállt az Eliosból, minthogy a cég elkezdett volna milliárdos osztalékot termelni – többek között azoknak a projekteknek köszönhetően, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat tárt fel az OLAF.

Ami eddig nem merült fel, de az Átlátszó kutatásából ez is kiderült: Tiborczot az Eliosnál az sem zavarta, ha offshore-vállalkozások veszik körül, éppen ellenkezőleg. Volt idő, amikor a cég tulajdonán egy brit virgin-szigeteki céggel osztozott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.