2018. február 22., csütörtök

ÉSZAK-BORSOD TÖBBSÉGE MUNKÁRA VÁR

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: VAS ANDRÁS
2018.02.22.


A közmunkaprogram hatására már csak tizenhat olyan település akad az országban, ahol 25 százalékosnál magasabb a munkanélküliség, s további 21, melyekben a minden ötödik ott élő állástalan. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adataiból az is kiderül, 55 olyan falu van az országban, ahol jelenleg nincs álláskereső.

A legutolsó foglalkoztatási adatok szerint Magyarországon a borsodi Csenyétén a legmagasabb a munkanélküliség, közel 41 százalékos. Miután bő fél évtizede ennek dupláját mérték, akár csodáról is beszélhetnénk, ám a változás a közmunka-programnak köszönhető, ami igencsak árnyalja a képet – szakemberek szerint a jelenlegi munkanélküliségi statisztika igazából játék a számokkal. Mindenesetre az NFSZ adataiból is látszik, hogy a korábban is leginkább munkanélküliség sújtotta vidékeken, azaz Nógrádban, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben, Somogyban és Baranyában ma is tragikus a helyzet. Leginkább Észak-Borsodban: a 16, legalább 25 százalékos állástalansággal sújtott településből hét itt található. Vagyis errefelé nem igaz a kormányzati propaganda, hogy aki akar, az tud is dolgozni.

Nem úgy Nyugat-Magyarországon. Zalában 16, Győr-Moson-Sopronban és Vasban 11-11 olyan település akad, ahol egyetlen álláskereső sem szerepel a nyilvántartásban, más kérdés, hogy jellemzően olyan aprófalvakról van szó, ahol a lakosság jelentősen elöregedett, a fiatalok elköltöztek, így alig néhány munkaképes korú él...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.