2018. február 27., kedd

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FELVILLANYOZTA A VILÁGSAJTÓT MEG AZ ELLENZÉKET - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY
2018.02.27.


- Már repedezik az orbáni teljhatalom építménye

- Megoszlanak a vélemény arról, hogy mire lesz elég országosan az ellenzék átütő hódmezővásárhelyi sikere

-  Soros emberi jogi díjat kap Düsseldorfban



Süddeutsche Zeitung


Az első repedések már megjelentek az orbáni rendszeren. Így látja ezt a kommentár, miután a Fidesz csattanó fülest kapott az egyik bázisának számító Hódmezővásárhelyen és ez jelzés lehet az országos választásra. Az elemzés azt ajánlja a német olvasónak, hogy jegyezze meg a város nevét, bár az nem könnyű. A magyarok számára azért lehet emlékezetes, mert 2018 egyik hideg téli napján ott kezdett el repedezni az orbáni hatalom hihetetlenül nagy épülete. Persze nem történt több mint hogy új polgármestert választottak, csak éppen a vereség kettős üzenetet hordoz: az ellenzéknek azt, hogy az egység erőt ad. A kormánynak pedig azt, hogy a lakosság figyelmét immár nem lehet puszta gyűlölet- és félelemkeltő hadjáratokkal elterelni a hatalom visszaéléseiről, legyen a célkeresztben a menekülthullám, Soros vagy az EU. Orbán sokrétű manipulációval még bebiztosítja uralmát. A legfontosabb tisztségeket az államban, közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a saját híveivel rakta tele. A sajtót jórészt kézben tartja, a gazdaságot pedig egy oligarcha-klikk ellenőrzi. De már elegendő éber erő van, amely kivonja magát az orbáni rendszerből. Ez reménysugár Magyarország, de Európa számára is.

Die Welt


A választási megrázkódtatás, amely megrendíti Orbán rendszerét. Így tálalja a konzervatív újság a hódmezővásárhelyi eredményt, hozzátéve, hogy idáig a kormányfő biztos volt abban: áprilisban eléri az abszolút többséget. Ám a vasárnapi eredmény azt tanúsítja, hogy véges lehet a teljhatalma. Mindenesetre a hódmezővásárhelyi választás kimenetele benne volt a levegőben, mert a széttagolt ellenzék végre beállt egyetlen jelölt mögé. Szoros sikerben reménykedett, politikai földrengés lett belőle, ami jelzés. A nem egészen 50 ezres, jómódú településen ugyanis nem helyi gondokról volt szó, hanem magáról az egész orbáni rendszerről. Onnan indult ki az Elios-ügy, amelyben központi szerepet tölt be a miniszterelnök veje. A helyi erős ember pedig Lázár János, a kormányfő jobb keze. Az eredmény ómennek számít az országgyűlési választás előtt. Népszavazásnak Orbánról és a politikai stílusáról. Meg a választási módszerekről, amelyek között ott vannak a kemény csapások és a félelemgerjesztő húzások. Márki-Zay híveit név szerint kipellengérezték, csak éppen Magyarországon nem szeretik, amikor a politika szorongatja és hülyének nézi az embereket.

A Fidesznek hirtelen eszébe jutott az a rémületes lehetőség, hogy ha 40 körzetben veszít április 8-án, akkor oda az abszolút többség is. Ami idáig teljesen biztosnak látszott. Ezt Orbán is így kezelte országértékelőjében. De a pártok és a lakosság körében is új hangulatot tapasztalni: együtt le lehet, le kell gyűrni Orbánt. Az eddig civakodó ellenzék esküszik, hogy együttműködik, legalább valamelyest. Olyasfajta összefogás, mint Hódmezővásárhelyen, persze valószínűleg sehol sem lesz, a Jobbik akar maradni a legnagyobb ellenzéki erő. De lehet, hogy itt-ott visszalép és visszafogja a kampányt. Valószínűleg fokozódik a nyomás az LMP-re is, hogy ne kéresse magát. Viszont a választási törvény sem kedvez túlzottan a közös fellépésnek. Szóval még visszafelé is elsülhet, de a hangulat váratlanul bizakodóra fordult.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.