2018. február 26., hétfő

ILYEN A BOKSZ


JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2018.02.26.


...Az úgynevezett küzdősportok álságos, a sport egyik lényegi elemét szenteskedő szemforgatással tagadó mondata valahogy úgy szól, hogy az ellenfelet becsülni és tisztelni kell. Ez még az én sajnálatomnál is rosszabb, egy becsült és tisztelt embert nem szokás ütni, azt nem lehet legyőzni. Az ellenfelet abban a pillanatban, amikor küzdünk ellene, valamelyest gyűlölni szükséges, amiért meg merészelt ütni például, aki erre nem képes, menjen el tollaslabdázni, azt talán lehet tisztelettel, nem tudom, sosem próbáltam.

Az egyik legvisszataszítóbb bokszolótulajdonság a sok közül a vérszomjnak az a megnyilvánulása, amikor a padlóra küldött ellenfél feláll, és kissé még szédelegve emeli maga elé az ökleit, ezzel jelezve, hogy kész a további küzdelemre. Ilyenkor minden valamirevaló "ökölvívó" ráront a még támolygó alakra, és még akkor is üti, amikor már eszméletlenül dől neki a köteleknek. Ezt én sosem bírtam. Előfordult, hogy valami hülyegyerek úgy nekem jött (talán többször is), nem tehettem mást, erősebben megütöttem, kifeküdt. Amikor felállt, elhátráltam előle, vártam, hogy teljesen magához térjen.
Ezt majd most ne tessék. Az állampárt összes ellenfelének mondom, sőt kiabálom a ring sarkából, hogy üsd! Üsd, ne hagyd abba, addig üsd, amíg áll. Sőt, még utána is.
Belőlem az anyám kifelejtette a gyűlöletre való képességet, ezért nem voltam soha valami életrevaló. De ettől a söpredéktől, ettől az élükön száját nyalogató gazembertől annyira undorodom, hogy mindenkit, akit illet, csak arra biztathatok, nem kell megvárni, amíg magukhoz térnek. Nem szabad megvárni. Ez még csak egy jól eltalált balhorog volt, ettől csak megroggyantak. Most kell rájuk rontani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.