2018. február 4., vasárnap

MARADOK A MACSKÁK PÁRTJÁN

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.02.04.


Úgy tűnik a konvergens evolúció az internetes véleményekben is előfordulhat. Ez olykor abban nyilvánul meg, hogy néhanap, egyes írások kapcsán, a véleményreciklálási művek megalapítottságának a gyanúja ébred fel. De most nem erről szólnék. Inkább arról, hogy gyors egymás utánban olvastam két olyan ismerősi megnyilatkozást, ami nagyjából azt fejezte ki, hogy „kérem, engem ne térítsenek”. Nem egyházilag, hanem pártilag. Se.

Erről meg eszembe jutott, hogy tulajdonképpen milyen igazuk is van. De az is, hogy ha a szavazás kapcsán térítést végzők munkássága igencsak nagy fordulatszámra pöröghetett fel. Mert ezek szerint a béketűrő netlakók is kezdenek kijönni a sodrukból. Aztán az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen magam sem nagyon szeretem azokat, akik nálam sokkal jobban tudják, hogy kire nem szabad szavaznom. Illetve, ellenkező esetben, azt is, hogy kire kellene nagyon szavaznom. A két halamz közt otthon maradva meg nyilván tolom az éppen esedékes szekeret. Hol ezét, hol amazét. Ha ezt nem tudnám, akkor természetesen erről is készséggel felvilágosítanak a fórumokon. Így, miközben mások beírásait olvastam arról, hogy ők elég nagykorúak a döntéshez, rájöttem: ennyire beképzelt én is vagyok.

De aztán arra is rájöttem, hogy a megmondóemberekre igenis szükség van. Nem általában, hanem helyenként. Esetleg pártonként. Meg a néplélek ápolása céljából. Mert képzeljük el, hogy valaki esetleg nem tudja, hogy neki elég-e a madzag? Nem, nem az öngyilkossághoz, hanem a nyalogatáshoz. Akkor bizony nagyon jól jön, ha valaki felvilágosítja, hogy:
a) Ez a világ legmadzagabb madzagja, és ha nem szavaz az „X” pártra, akkor madzagja sem lesz;
b) Ez a madzag azért csak madzag, mert a mézet ellopták, és a méhészt is megkaraktergyilkolták;
c) Ha nem nyalja a madzagot, akkor potenciálisan tagadja a magyar nemzeti madzag madzagságát, de egyben támogatja a mézlopókat, mert neki nem is kell még a madzag sem;

Így aztán emberünk úgy elmegy szavazni, mint a pinty. Mármint a térítők és megmondók szerint. Akik nyilván presszionálják is a csoporthoz tartozás nagyszerű élményével. Esetenként nem is feltétlenül eredmény nélkül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.