2018. február 28., szerda

MEDDIG ENGEDIK MÉG HÜLYÍTENI MAGUKAT A FIDESZ-SZAVAZÓK?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2018.02.27.


Tegnapról mára kiderült, hogy nem Soros áll a migráció, Brüsszel, a magyar ellenzék, a civilszervezetek, úgy általában minden, ami nem fideszes (plusz a metafizikai Rossz mint olyan) mögött. Pedig, haj, ez volt a Fidesz alapvetése az utóbbi két évben. Pontosabban nem alapvetése volt, hanem -- fideszes szemmel -- az igazság maga, amely megmutatkozása pillanatában rendet teremtett kusza világunkban és leleplezte a Magyarország ellen irányuló globális összeesküvést. A Fidesz vezetése szerint mától, február 27-étől, azonban már nem ez az igazság. Kész, vége, ennyi volt.

Halljuk, "lejjebb kell csavarni a sorosozást", mert a magyar nép "ennél intelligensebb". Hanem ezt mi, kívülállók, nem értjük. Én, kívülálló, már reggel óta ezen gondolkozom, és amennyi fejfájást ez okozott nekem, ahhoz képest junior filozófus koromban Descartes Meditációi múló rosszullét volt. Hogyan van az, hogy az igazság egyik napról a másikra elmúlik, csak mert közben Hódmezővásárhelyen veszített az orbánizmus? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Hogy jön egy olyan pimf, nulla, csaknem értelmezhetetlenül jelentéktelen esemény, mint egy kisvárosi időközi (polgármester! -- majdnem hogy pedellus-!) választás az igazsághoz?!
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.