2018. február 20., kedd

POLITIKAI FÖLDINDULÁS ÉRDEN: VISSZALÉPETT TÓBIÁS JÓZSEF, AZ MSZP VOLT ORSZÁGOS ELNÖKE

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: KIS ZOLTÁN
2018.02.19.


Lemondott Érd és környékének képviselő-jelöltségéről Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt volt elnöke, holott pár napja még közös kampányfotót jelentetett meg az MSZP-Párbeszéd kormányfőjelöltjével, Karácsony Gergellyel. A hétvégén viszont hivatalossá vált, hogy a Pest megyei 1-es választókerületben a szocialisták a DK-val, az Együttel és a liberálisokkal közösen a volt SZDSZ-es, majd helyi civil politikussá vált Csőzik Lászlót indítják. Csőzik legfőbb riválisa a Fidesz-KDNP színeiben induló Aradszki András lesz – Aradszky kampányfőnöke pedig T. Mészáros András jelenlegi érdi polgármester. A szálak itt futnak össze, Csőzik ugyanis korábban éppen T. Mészárosnak volt alpolgármestere. Bónusz: így működik a Fidesz-Jobbik kvázikoalíció Érden.

A szocialisták, a DK, az Együtt és a helyi civilek szövetsége egy országosan kevésbé ismert helyi képviselőt, Csőzik László volt SZDSZ-es politikust indítják tavasszal a választókerületben, miután az MSZP Érden visszaléptette egy hónapja kampányoló jelöltjét, Tóbiás Józsefet, a párt igazgatóját, egykori országos pártelnököt. Igaz, Tóbiásnak így is jók a bejutási esélyei, miután nem sokkal korábban befutónak számító helyet kapott az MSZP országos listáján.

Vasárnap délután Tóbiás azzal indokolta visszalépését a most civil színekben politizáló Csőzik javára, hogy így szeretnék szélesíteni a kormányváltó együttműködést a kampányban. Az MSZP pártigazgatója egy hónappal ezelőtt jelentette be indulási szándékát az április 8-i választásokon.

“Az elmúlt időszakban ezért két önkormányzati választáson is indítottuk jelöltjeinket, de lokálpatrióta egyesületként igyekeztünk távol tartani magunkat az országos pártok hatalmi játszmáitól. Belátjuk, ez ebben a formában nem mehet tovább” – írja a “20-30” nevű érdi egyesület szombati közleménye, azt magyarázva, miért adják fel a pártonkívüliséget, és lépnek szövetségre a baloldali pártokkal. “Ha igazán odafigyelünk az itt élők igényeire, ha igazán őket szeretnénk képviselni, bele kell szóljunk a jövőben abba is, ki képviselje őket, ki képviseljen minket a magyar Országgyűlésben

Közleményük egyúttal megerősíti a múlt héten elterjedt híreket Csőzik indulásáról. A bejelentést két nappal azelőtt tették, hogy hétfőn hivatalosan megkezdődött az országban a képviselőjelölti ajánlások gyűjtése.

A döntés hátterét ismerő forrásunk szerint Tóbiás visszaléptetésében szerepet játszott, hogy időközben a szocialisták felső vezetése úgy döntött, hogy Tóbiás fogja levezényelni a párt országos kampányát. „Ezért nem marad ideje Érdre” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő forrásunk. Az információt a helyi szocialisták elnöke, Szűcs Gábor is megerősítette érdeklődésünkre. A helyi szocialista képviselő, közgyűlési frakcióvezető szerint

nem titok, hogy Karácsony Gergely Tóbiás Józsefet kérte fel az MSZP-PM-szövetség országos kampányának vezetésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.