2018. február 15., csütörtök

POLOSKACSÍPÉSEK KÖZEPETTE KELL ELLÁTNI A BETEGEKET

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: KUSLITS SZONJA
2018.02.15.



Negyedszerre is ugyanazt a céget kérik fel egy állami fenntartású, XVIII. kerületi pszichiátriai otthonban a brutális mértékben elszaporodott ágyi poloskák kiirtására, amelyik már háromszor sikertelen volt az élősködők eltávolításában. A dolgozók mindennap 95 fokon mossák a ruháikat, voltak, akik nem bírták a körülményeket, ezért felmondtak, más öt éve retteg – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény budapesti ellátóhelye 150–200 pszichikai betegséggel küzdő embernek nyújt otthont. Nemrégiben a Hír TV számolt be arról, hogy az otthont ágyi poloskák lepték el. Van olyan beteg, aki már a csípések miatt szorul kórházi kezelésre. Akkor egy állását féltő dolgozó névtelenül nyilatkozott arról, hogy volt olyan érintett, aki bement a gyámhatósághoz, és az összecsípett karjait mutatva érzékeltette: már a dolgozók is hazaviszik a poloskákat. Ha nem fertőtlenítik gyorsan az épületet, nem lesz, aki ápolja a rászorulókat. Lapunknak egy, szintén a neve elhallgatását kérő dolgozó arról beszélt: „Nem vagyunk normálisak, hogy egyáltalán belépünk a kapun.” Az illetőnek hazaérkezés után az első dolga, hogy lezárt zsákba teszi azt az utcai ruháját, amiben dolgozni jár. A munkában használt, nejlonzsákban hazavitt ruháját pedig azonnal kimossa 95 fokon. Mindezt már öt éve azért, nehogy lakásában is elterjedjenek az ágyi poloskák. Azóta nem sikerült ugyanis kiirtani az állatokat. A dolgozók attól rettegnek, hogy hazaviszik az élősködőket. Emiatt egyre nehezebb munkaerőt találni, és a 85–150 ezer forintos nettó munkabér sem vonzó ilyen körülmények között.

Megtudtuk azt is, a tervek szerint február 26-án kezdődik a fertőtlenítés, méghozzá osztályonként. Addig az ápoltakat a Fejér megyei Tordasra kell költöztetni, ami valószínűleg nagyon megviseli majd őket. Kezdetben budapesti intézményeknél próbálkoztak, de sehol nem akarták fogadni a lakókat, mert attól tartottak, hogy oda is átviszik az ágyi poloskákat. Az ápoltak a dolgozók szerint nagyon érzékeny, szinte gyermeki lelkülettel rendelkező betegek, akiket rosszul érintenek az ilyen változások, hajlamosak magukba fordulni, begubózni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.