2018. március 27., kedd

A GALAXIS ÖRZŐI

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: PARA-KOVÁCS IMRE
2018.03.27.


Hogyan lettek a magyarok a galaxis őrzői és ki nyilvánította a Földet hungarikumnak? Szívesen elmesélem, mivel mindenki ráér, mert a választások miatt központilag kikapcsolták a lakosság agyát, és csak ülünk a tavaszi sárban, akár a disznók.

A kormány rasszista és kizárólag a gyűlöletre építő kampányán egyre kevesebben tudnak röhögni, pedig – azt leszámítva, hogy pszichotikus belső polgárháborúba kergeti az erre egyébként is hajlamos magyarokat – nagyon vicces leágazásai vannak, március végére például odáig jutott az ellenzék, hogy elszórva egyeztetni kezdtek, Simicska Lajos naponta tudósít egy-egy milliárdos lopásról, az egyik zsidó hitközség pedig a Jobbiknak kampányol. Ha valaki látott már ilyet a Marvel univerzumon kívül, akkor feltétlenül tudassa velem!

A beszámolók szerint vidéken önkéntes rettegők járják a faluvéget, és azt mondják az érdeklődőknek, hogy Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) megbízásából üres lakásokat és házakat keresnek, ahová kormányváltás esetén migránsokat telepítenek majd be.

A postaládákban megjelentek az impresszum nélküli szórólapok, amik ugyanezt a poénforrást fejlesztik tovább, és az Iszlám Állam zászlaját felhasználva kiadó lakásokat keresnek a VIII. kerületben, Allah Akbar jeligére. Sohasem volt még ekkora felmérés Magyarországon kollektív elmebaj tekintetében. Függetlenül a választás eredményétől, hamarosan a kezünkben lesz a legnagyobb valaha volt célcsoporttal lefolytatott teszt eredménye, melyből kiderül, hogy a teljesen hülyék aránya meghaladja-e a világátlagot – ahogy én gondolom -, vagy csak a megszokott 70%.

Eközben Gyurcsány Ferenc Fidesz-szavazó kolozsvári nyugdíjasokkal kampányol, kis szerencsével tehát májusra gyűlölni fogjuk a szerencsétleneket, akik Magyarországig menekültek a nyomor, a háború, az éhezés és az éghajlatváltozás elől, az erdélyi magyarokat, akik nem értik, hogy miért baj az, ha állampolgárok, a zsidókat és a karizmatikus keresztényeket, akik a Fidesznek kampányolnak, a zsidókat, akik az ellenzéknek kampányolnak (mindegy, mit csinálnak a zsidók, őket jól lehet gyűlölni), a vidékieket, akik olyan sötétek, hogy a Fideszre szavaznak, a városiakat, akik olyan sötétek, hogy nem szavaznak a Fideszre, a liberálisokat, akikről senki sem tudja, hogy mit csinálnak, de Soros György...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.